2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Rogán: Végigvisszük az elszámoltatást

2014. szeptember 24., szerda 18:14, frissítve: szerda 20:51

Végigvisszük a bankok elszámoltatását – ezt ígérte a Fidesz frakcióvezetője még az országgyűlési szavazás előtt. Rogán Antal azt mondta: a törvény értelmében a devizahiteles családok törlesztőrészletei februártól, a forinthiteleseké pedig májustól csökkenhetnek.

Számításai szerint egy átlagos lakáshiteles több mint egymillió, egy autóhiteles pedig három-négyszázezer forintot is visszakaphat a pénzintézetétől. Rogán Antal hozzátette: a jogszabály elfogadásával kamat- és díjemelési tilalom is életbe lép. Ez addig marad hatályos, amíg a kormánypárti frakciók kidolgozzák és elfogadják az úgynevezett „fair bankrendszerről” szóló törvényt.

– A kormány, illetve a Fidesz–KDNP-frakció gyakorlatilag a holnapi napon elkezdi az átlátható árazásról szóló, tehát a fair bankrendszerről szóló törvény elfogadását, vagy előkészítését. Ez azt jelenti, hogy egy olyan törvényt szeretnénk előkészíteni, amelyik a fogyasztási hitelekre, a magánszemélyek által felvett hitelekre vonatkozóan egyértelmű, átlátható, apró betű nélküli árazási rendszert ír elő, és amíg ezt a törvényt nem fogadj el az Országgyűlés, addig a kamat- és díjemelési moratórium hatályban marad – fogalmazott Rogán Antal.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!