2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Rogán: Az adósok többségének nincs teendője

2014. szeptember 14., vasárnap 12:08, frissítve: vasárnap 19:39

2015 elején a bankoknak automatikusan meg kell küldeniük az elszámolást ügyfeleiknek – mondta a Hír Televízió P8 című műsorában Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője beszélt a rezsicsökkentés folytatásáról, de arról is, hogy a következő uniós költségvetési ciklus forrásainak nagy részét gazdaságfejlesztésre fordítják majd.

„1000 milliárd forint az a pénz, amivel az emberek gyakorlatilag túlfizették magukat.” Vagyis ennyi pénzt vettek el a bankok a családoktól a Fidesz frakcióvezetője szerint. „Mi kapcsolatban vagyunk a bankokkal, tehát meghallgatjuk az ő érveiket. Csak azt látni kell, hogy az nem működik, hogy amikor ők akartak préselni egyet a családokon, akkor az mehetett, és most, amikor az a helyzet, hogy a prés őket érinti, akkor pedig hát, méltányosság” – fogalmazott Rogán Antal.

Indul az őszi országgyűlési ülésszak
A devizahitelesek kártalanításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalja az elsők között a parlament. Az Országgyűlés őszi ülésszaka hétfőn kezdődik, a tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával. Tovább >>>

Az adósok többségének nincs teendője a hitelelszámolással, a bankoknak ugyanis a jövő év elején automatikusan meg kell küldeniük, hogy mennyi pénz jár vissza az ügyfélnek. Rogán Antal szerint a legtöbb hitelesnek 25 százalékkal is csökkenhet majd a törlesztőrészlete, de lesz, akinek majd 30 százalékkal kell kevesebbet fizetnie havonta a banknak. A politikus az ellenzéki kritikákat komikusnak tartja és arra emlékeztetett: a devizahitelezési problémát a baloldali kormányok okozták.

„És nemcsak a devizahitelek terjedését nézték tétlenül, hanem mindazt, ami beindult: az egyoldalú kamatemelésekkel, egyebekkel. Mert nem szabad elfelejteni: a devizahitelesek többletterheinek a fele, az nem az árfolyamból származott. A fele az abból származott, hogy volt egyoldalú szerződésmódosítás” – fogalmazott.

A rezsicsökkentésről szólva Rogán Antal azt mondta, hogy a Fidesz tapolcai frakcióülésén felvetették, hogy meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a paksi atomerőmű tudná-e még olcsóbban adni az áramot. A frakcióvezető hozzátette: az ukrán konfliktus nem veszélyezteti a rezsicsökkentést. „A kormány itt azért végiggondoltan járt el. A gáztározók a kellő szintig feltöltésre kerültek. Az egész télre a gázellátás Magyarországon biztosítva van” – emelte ki.

A következő európai uniós költségvetési ciklus során Magyarországnak jutó 12 ezer milliárd forintos források elosztásáról Rogán Antal azt mondta: 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja majd a kormány. A Fidesz frakcióvezetője beszélt a Navracsics Tibornak szánt európai bizottsági posztról is. A politikus fricskának nevezte, hogy a jelenlegi külügyminiszter éppen az oktatást, a kultúrát és az ifjúságpolitikát is magában foglaló posztot kapta, azt a területet, amelyen a legtöbb kritika érte a kormányt az elmúlt években az ellenzék részéről.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!