2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Rendőri igazoltatással kezdődött a Jobbik-tüntetés

2013. március 9., szombat 13:00, frissítve: szombat 15:38

Mindannyian székelyek vagyunk! mottóval vonulásos tüntetést tart a Jobbik az MSZP és a román kormányfő magyarországi látogatása ellen.

Rendőri igazoltatással kezdődött a Jobbik demonstrációja a Puskás Ferenc Stadionban - nyilatkozta a Hír Televízió helyszíni tudósítója. Az egyenruhások több tüntetőt is felszólítottak arra, hogy jogszabálysértést követnek el azzal, hogy a betiltott magyar gárda egyenruháját viselik.

A demonstráción néhány százan vannak jelen. A tüntetők jobbikos, illetve székely zászlókkal érkeztek. Az eseményen először Balczó Zoltán mondott beszédet, őt Novák Előd követte, aki élesen kritizálta az egyenruhásokat, illetve bejelentette, hogy a Mogyoródi útig tart majd a menet.

Vonulás után

A Jobbik és szimpatizánsai nem sokkal 11 óra után kezdtek el vonulni, de az előzetes tervektől eltérően nem kerülték meg a stadiont, csupán azt a rövidebb szakaszt tették meg, melyre engedélyt kaptak. Így érkeztek meg a második színpadhoz, amely a Hungária körút és a Mogyoródi út sarkán található.

A felszólalók követelték a székelyföldi autonómia biztosítását, illetve élesen bírálták az MSZP külföldi és belföldi politikáját egyaránt. Kiemelt téma volt Victor Ponta román kormányfő magyarországi látogatása, aki az MSZP évértékelő rendezvényére meghívott vendégként érkezett hazánkba. Volt, aki beszédében hangsúlyozta: nem kér Mesterházy Attilából, ahogy a többi szocialista politikusból sem.

A legtöbben szolidaritásuk jelképeként székely zászlókkal érkeztek a tüntetésre. Rendbontásról eddig nem érkezett hír, a tüntetők biztonságára mintegy félszáz rendőr vigyáz.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!