2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Poltikai hobbista 04:20

Rendbontás nélkül ért véget az Élet menete

2014. április 27., vasárnap 19:26, frissítve: hétfő 10:30

A Holokauszt magyarországi áldozataira emlékező vonulást már tizenkettedik alkalommal tartották meg Budapesten. A résztvevők az Erzsébet híd pesti hídfőjénél gyülekeztek, ahol Izrael budapesti nagykövete egy egykori auschwitzi fogollyal felavatta az Élet menete szobrát. A több ezres tömeg a Szabad sajtó útján és a Rákóczi úton sétált a Keleti pályaudvarig. Az élet menetén kormánypárti és ellenzéki politikusok is részt vettek.

Köveket, mécseseket, képeket, és virágokat hoztak magukkal a Szabadság térre tervezett szobor helyére a tüntetők. Már napok óta így tiltakoznak a német megszállás áldozatai emlékművének felépítése ellen. Szerintük ugyanis ez egyenlő lenne a történelemhamisítással, mert felmenti a magyarokat a felelősség alól.

A több száz demonstráló később átment a Március 15. térre, hogy csatlakozzon az Élet menetéhez. „Vészkorszak. Vagy miként a nagymamám rebegte: soá. Most arra kérlek benneteket: mondjátok velem. Soha többé soát!” – mondta Székhelyi József, az Élet menete Alapítvány alapítója.

Az Erzsébet híd lábánál Izrael budapesti nagykövete egy egykori auschwitzi fogollyal felavatta az Élet menete szobrát.

A menet egy tradicionális zsidó hangszer, a sófár hangjára indult el a Szabad sajtó útján, a Rákóczi úton keresztül a Keleti pályaudvarig. Kormánypárti és ellenzéki politikusok is részt vettek, Mesterházy Attila MSZP-elnök, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, valamint Szél Bernadett és Schiffer András, az LMP vezetői. A menet Keleti pályaudvar parkolójában érkezett, oda ahonnan hetven éve marhavagonokban vitték az auschwitz-birkenaui haláltáborba a zsidókat. Itt videóüzenetben köszöntötte az Élet menete résztvevőit Simon Peresz, Izrael elnöke, aki azt mondta: a fájdalmat nem szabad elfelejteni, de optimistának kell lenni. „Az elmúlt 25 éveben igyekeztünk az önök országa és a mi országunk között olyan kapcsolatokat kialakítani, amelyek a modern koron, a tudományon, a kölcsönös együttműködésen és a gazdasági együttműködésen alapulnak. Én úgy gondolom, hogy ez a helyes út, nemcsak a saját, hanem a gyermekeink érdekében is” – fogalmaott Simon Peresz.


A megemlékezésen beszédet mondott – mások mellett – Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete Éli Rubinstein, a kanadai Élet menete szervezet nemzetközi igazgatója, Jobst Bittner evangélikus lelkész, valamint azoknak a német csoportnak a vezetője, akiknek a nagyapjaik zsidókat öltek meg a haláltáborokban. A megemlékezés végén Simon Farkas magyar származású ausztrál főkántor gyászimát mondott. Ezt követően egy hatszáz tagú magyar delegáció vonattal indult Auschwitzba, hogy részt vegyen a nemzetközi megemlékezésen. is.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!