2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Plágiumbotrány: Mesterházy szerint ez más helyzet

2014. április 19., szombat 12:06, frissítve: vasárnap 12:18

Mesterházy Attila szerint nem kell lemondania Sós Tamásnak az MSZP Heves megyei elnöki pozíciójáról a plágiumbotránya miatt. A parlamentből kiszoruló politikusról Célpont című műsorunk derítette ki, hogy 2010-ben írt doktori disszertációjának nagy része plágium.

Mesterházy Attila szerint nem kell lemondania Sós Tamásnak az MSZP Heves Megyei elnöki pozíciójáról a plágiumbotránya miatt. A választáson vereséget szenvedő, parlamentből kiszoruló politikus 2010-ben írt, 158 oldalas doktori disszertációjáról Célpont című műsorunk derítette ki, hogy 68 olyan részt tartalmaz, amelyet a szerző másoktól vett át, forrásmegjelölés nélkül. Oknyomozó műsorunk később kiderítette azt is, hogy a dolgozat kutatási részét sem Sós Tamás készítette. Az ELTE doktori tanácsa visszavonta a politikus doktori fokozatát.

„1989-ben volt utoljára ilyen. Tehát 25 éve.” – Sós Tamás teljesítményével rekordot döntött. Az ELTE-n a rendszerváltás óta nem vontak vissza doktorit. Az egyetem doktori tanácsa múlt héten döntött úgy, hogy megvonják Sós Tamástól a doktori fokozatát. Az indoklás szerint a politikus az idézési normáknak nem megfelelően használt vendégszövegeket. „Mi azt mondjuk, hogy a tudományos normáknak nem felel meg, márpedig egy olyan egyetem, mint az ELTE, meg kell, hogy feleljen a legszigorúbban vett tudományos normáknak” – közölte Fábrik György rektorhelyettes.

A Hír TV Célpont című műsora szerette volna megkérdezni a választáson vereséget szenvedő, parlamentből kiszoruló politikust az ELTE döntéséről. Oknyomozó műsorunk Sóst kereste egri házánál és többször próbálta telefonon is elérni, sikertelenül. Az egri MSZP-irodában azt mondták, hogy Gyöngyösön van kitelepülésen. De mire stábunk odaért, onnan is eltűnt.

Mesterházy Attila szerint Sós Tamásnak nem kell lemondania. Az MSZP elnöke azt mondta: itt más a helyzet, mint például Schmitt Pál plágiumügyénél, Sós ugyanis ismét be fogja adni a doktori disszertációját.

„Beszéltem vele. Én azt kértem, hogy ne mondjon le a megyei elnöki posztjáról, mert választási kampányban vagyunk, és a tisztújításig már nem sokat kell aludni, ahogy szoktam kicsit ironikusan fogalmazni. Tehát mindazok, akik adott esetben ambícióval rendelkeznek, vagy ágaskodó ambícióval rendelkeznek, azoknak van lehetősége nemsokára ezen a tisztújításon megméretkezni, de addig viszont munka van, feladat van, hiszen ma is, tegnap is, holnap is folyamatosan kampányolni fogunk” – fogalmazott a Célpontnak Mesterházy Attila.

Az MSZP Heves megyei elnöke politikai pályafutása mellett a Budapesti Gazdasági Főiskolán is oktat andragógia szakon. Itt Hiller István volt szocialista pártelnök felesége a dékánhelyettes.

– Kirúgják Sós Tamást?
– A főiskola vezetése egyelőre a sajtóból értesült az ELTE doktori tanácsának döntéséről. Erről hivatalos értesítést vagy határozatot jelenleg még nem láttunk. Amennyiben ez a birtokunkban lesz, akkor értelemszerűen kivizsgáljuk az ügyet és meg fogjuk hozni a szükséges intézkedéseket. Nyilván az ELTE dokumentumaiból kiderül, hogy milyen indokok alapján vonják meg a doktori fokozatot. Ha a doktori fokozatot megvonják, főiskolai docensi állásban nem dolgozhat nálunk, egyelőre ezt tudom mondani – mondta a Hír TV-nek Sándorné Kriszt Éva rektor.

Az, hogy docensi állásban nem dolgozhat, még nem jelenti azt, hogy kirúgják, egyszerűen csak lefokozzák például adjunktussá, amihez nem kell doktori fokozat. A főiskola rektora elmondta azt is, hogy Sós Tamás oktatói munkájával eddig nem volt probléma. A plágiumba keveredő politikus ügyében hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Tatár László, a Heves megyei közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának volt vezetője. Az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el. Információnk szerint a döntés már megszületett, de azt először az érintettel kell közölni. A sajtót várhatóan jövő héten tájékoztatják.

Tekintse meg a Célpont műsorát:

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!