2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Bercsenyi ejtőernyős huszárok 03:00

Ősszel jön az adósmentő törvény

2013. július 19., péntek 15:00, frissítve: péntek 18:45

Már ősszel tárgyalhat az Országgyűlés az újabb adósmentő törvényjavaslatról.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint a hatályos törvények lehetővé teszik, hogy a jogalkotók belenyúljanak a már meglévő hitelszerződésbe. A tervek szerint a bank és az ügyfél magánjogi szerződését írnák felül, ha az adós önhibáján kívül vált fizetésképtelenné.

A Magyar Nemzet banki forrásokra hivatkozva azt írja: már tárgyal a kormány a pénzintézetekkel a devizahiteleseknek nyújtandó segítségről, de konkrét javaslat eddig nem fogalmazódott meg. A devizahitel-szerződés átírásának lehetőségét a jövő heti kormányülésen tárgyalják meg.

Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa a Hír TV Magyarország élőben című műsorában korábban úgy fogalmazott: az államnak nem kellene részt vállalnia a bedőlt devizahitelekből adódó anyagi terhek viselésében, mivel a problémát alapvetően a bankok okozták azzal, hogy annak idején hibás terméket dobtak piacra.

Támogatja az MSZP a várhatóan ősszel érkező adósmentő törvényt, de kritikusak az új jogszabállyal kapcsolatban. Józsa István, a párt frakcióvezető-helyettese szerint hogyha a kormány a szocialistákra hallgatott volna, akkor a rendelet nem lenne visszamenőleges hatályú.

„Mi két éve javasoljuk ezt a konstrukciót, és két éve mondjuk, hogy nem tehetnek a hitelesek arról, hogy ha a kormány rontja a forintnak az árfolyamát. Ettől őket mentesíteni kell. Tehát mi úgy gondoljuk, hogy ez egy szükséges, elkerülhetetlen de megkésett lépés. Kíváncsian várjuk a részleteket, mi annak idején ezt kidolgoztuk, és nagyon sajnáljuk, hogy két év késlekedés nagyon sok veszteséget okozott az érintetteknek, tehát támogatni fogjuk” – mondta Józsa István.

Közben a Koppány csoport hiteles tájékoztatást követel a devizahiteleseknek. Az otthonvédő civil szervezet ezért mára vonulásos tüntetést hirdetett meg több televízió székháza elé. A Hír Televíziónál Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes vette át a tüntetők petícióját.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!