2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Országos figyelemfelkeltő akcióval tiltakozott az MSZP

,

2015. január 30., péntek 18:01, frissítve: hétfő 08:13

Az ország hét pontjára szervezett tüntetést az MSZP, a városokat elkerülő útszakaszok fizetőssé tétele miatt. A fővárosban az M3-as bevezető szakaszán kezdték meg a demonstrációt, ahonnan a Parlament elé vonultak a résztvevők. A tiltakozók később egy petíciót is átadtak követelésükről a Miniszterelnökségnek. A párt elnöke a Hír TV-nek azt mondta: céljuk, hogy a kormány visszavonja az útdíjrendszert. Tóbiás József igazságtalannak tartja, hogy fizetni kell azokért az útszakaszokért, amelyek eddig ingyenesek voltak.

„Elvárjuk a kormánytól, ahogy a miniszterelnök megfogalmazta, mindenki elmondhatja a véleményét. Joggal mondjuk: fejezzék be, nincs szükség új autópálya-szakaszok bevezetésére” – múlt hét szerdán jelentette be Tóbiás József, hogy utcára vonulnak az útdíjrendszer miatt. Bár a kormány egy nappal később lazított a törvényen, a szocialisták mégsem fújták le a demonstrációt.

„Csak a nyomásból ért a kormány. Ezért fenntartjuk a 30-ára tervezett félpályás útlezárásokat” – ezt pedig már csütörtökön mondta az MSZP elnöke.

Kecskeméten az M5-ös autópálya három lehajtójánál jelentek meg „Egyszer már kifizettük” feliratú molinókkal a szocialisták péntek délután. Ez a szakasz nem mentesült a január 1-ével bevezetett útdíj-fizetési kötelezettség alól. Az MSZP szerint emiatt több ezer Kecskemét közelében élő ember lehetőségét korlátozták, akik eddig ingyen tudtak bejutni a városba. A Bács-Kiskun megyei elnök a teljes útpályát lezáró tüntetés lehetőségét sem zárja ki, ha a kormány nem változat az elkerülő szakasz díjfizetési kötelezettségén.

„A polgármester asszony is egyetért azzal, hogy az elkerülő szakasz maradjon ingyenes. Mindent megteszünk közösen ennek érdekében. De azt tapasztaltuk, hogy sajnos fizetni kell érte. Ez főleg Kecskemét agglomerációját érinti, tehát azokat a piacra járókat, azokat a kistermelőket, akik eddig három helyen meg tudták közelíteni a várost. Most csak úgy tudnak eljutni különböző helyekre, ha fizetnek érte” – mondta Király József, a Bács-Kiskun Megyei MSZP elnöke.

A főváros M3-as bevezető szakaszán szintén demonstráltak a szocialisták. Itt is fizetni kell februártól. Szombathelyen viszont annak ellenére tüntettek a szocialisták, hogy az elkerülő időközben kikerült a fizetős utak közül. Tóbiás József azt mondta: a többi utat is ingyenessé kell tenni. „A megyei matrica mögé nem lenne szabad bebújtatni az útdíj bevezetésé. Azért is igazságtalan, mert nem arányos. Egy Pest megyei lakos sokkal többet fizet az út használatáért mint egy másik megye. A megyerendszert arányossá kell alakítani, az útdíjrendszert pedig vissza kell vonni” – fogalmazott.

A szocialisták egy petíciót is megfogalmaztak, amelyet átadtak a Miniszterelnökségnek. Ebben azt követelik Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány vonja vissza az útdíjrendszert.

Mint arról beszámoltunk, a DK és az Együtt nem vett részt az MSZP által szervezett pénteki útdíjellenes demonstráción. Bővebben >>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!