2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napi aktuális 06:00

Orbán: Az esély önmagát nem váltja be

2014. március 31., hétfő 20:54, frissítve: kedd 12:22

Április 6-án kell megnyerni a választást a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor Baján kezdte a kampány utolsó hetét. A Fidesz a napokban levelet küld támogatóinak, amelyben összefoglalja az elmúlt négy év eredményeit.

Százak hallgatták a bajai Szentháromság téren Orbán Viktort, aki kampány utolsó hetében a Duna-parti városban tartotta első választási gyűlését. A Fidesz helyi képviselőjelöltje a párt egyik szóvivője, Zsigó Róbert, Baja polgármestere. „Még sokakat elbizonytalanít a baloldal ármánykodása, pedig a helyzet letisztult, világos” – így utalt a fideszes politikus a tavaly őszi időközi önkormányzati választás videóhamisítási botrányára. „Itt van például a bajai videóhamisítási ügy, amihez természetesen a szocialistáknak semmi közük nincsen. De mindenki számára ismerősen csengenek a nevek. Simon-ügy, Zuschlag-ügy, Welsz-ügy. És a napokban az MSZP pártigazgatója megmondta azt is, miért szeretnének nyerni. Azért, hogy kifizessék saját embereiket, azért, hogy többet tudjanak lopni, mint az SZDSZ annak idején. Kell ez nekünk, hölgyeim és uraim?” – tette föl a kérdést beszédében Zsigó Róbert országgyűlési képviselő.

A Fidesz elnöke sem hagyta szó nélkül a videóhamisítási botrányt és a megismételt bajai időközi választást. Orbán Viktor arra kérte a helyieket: április 6-án is mutassák meg, hogy nem kérnek a baloldal módszereiből. „Baja egy olyan várossá vált, ahol nem elég egyszer nyerni. Itt kétszer is nyerni kell ahhoz, hogy a népakarat érvényesülni tudjon. Itt az ellenfél bizony megmutatta az oroszlánkörmeit. Nem voltak ezek szép körmök, hölgyeim és uraim” – fogalmazott a kormányfő.

A baloldal szenvedélye a gyűlölködés, a Fidesz–KDNP-é Magyarország – mondta Orbán Viktor. „Végigéltük, hogy milyen az, amikor az ellenfeleink nem négy, hanem nyolc évig kormányozhatják Magyarországot. És láthatták azt, hogy milyen az, amikor ezt mi tesszük. Mindenki összevetheti a korábbi és a mostani tapasztalatait. Higgadt, nyugodt, felelősségteljes döntést tud hozni. Én nem adok önöknek teljes listát, csak néhány kapaszkodót szeretnék most fölidézni. Emlékezzenek rá, ők elvettek egyhavi nyugdíjat, mi azt visszaadtuk. Elvették a gyerekek után járó adókedvezményt, mi visszaadtuk. Megduplázták a munkanélküliséget, mi létrehoztunk 25 ezer új munkahelyet. Tizenötször emelték a rezsit, és mi pedig most harmadik alkalommal csökkentjük. Mi azt gondoltuk: erős kormány egyenlő az erős országgal” – mondta a miniszterelnök.

Orbán: 6-án kell nyernünk!

Ahogy szombaton a Hősök terén, úgy Baján is elmondta a pártelnök-miniszterelnök, hogy a választás esélyesei a kormánypártok. „Ne járjunk úgy, mint 2002-ben, hogy szombaton úgy volt, hogy mi nyerünk, hétfőn úgy volt, hogy megint mi nyernénk. Csak vasárnap este vesztettünk. Tisztelt hölgyeim és uraim, nekünk akkor, akkor kell megnyernünk a választásokat, amikor a választásokat tartják. Ez a vasárnapi nap lesz. Ezért nagy tisztelettel arra kérem önöket, hogy menjenek el a rokonokhoz, az ismerősökhöz és a barátokhoz, és mindenkit emlékeztessenek újra és újra, hogy 6-án kell, nem általában, hanem 6-án kell nyernünk, 6-án kell ott lennünk” – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy Magyarország érdeke az uniós tagság. Az üzenetet azoknak a jobboldali szavazóknak szólhatott, akik azon gondolkodtak, hogy esetleg megosztják szavazatukat a Fidesz és az uniós tagságot ellenző Jobbik között.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!