2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:10

Nem lesz igazságosabb, de ezrek kerülhetnek utcára

2014. július 23., szerda 09:50, frissítve: szerda 19:18

Egyetemeket és nemzeti parkokat is sújthat az agrárpénzek elvonása. Az intézkedés miatt több tízezer munkahely kerül veszélybe az egyik gazdaszervezet szerint.

Egyetemek és nemzeti parkok is támogatástól esnek el a területalapú mezőgazdasági támogatások átcsoportosításával Torba Tamás agrárközgazdász szerint. Magyarország élőben című műsorunkban kijelentette: az új rendszer nem lesz igazságosabb, viszont több ezer munkahely szűnhet meg, a kisgazdaságok ugyanis nem tudják majd alkalmazni a nagyüzemektől elbocsátottakat.

Az agrárközgazdász szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy az ágazatban extraprofit termelődött volna, de vitatja azt az érvet is, hogy a nagygazdálkodók kizárólag növénytermesztéssel foglalkoznak, állattartással nem.

„Azt a modellt rombolni, miszerint én ha befektetek egy gazdaságba, akkor az elvárható hasznot, ha bizonyos szintet elérek, akkor elveszik tőlem, az nem feltétlenül egy piacgazdaságnak az alapja. Ez az egyik probléma. A másik probléma, hogy a mezőgazdaságban nincsenek ilyen extra profitok, amelyekre a miniszter úr itt utalt. A mezőgazdaságban van egy olyan tényező, amit valószínűleg a miniszter úr is nagyon jól ismer, az időjárás. Az egyik évben egy növénytermesztő gazdaságnál jó a termés, a másik évben pedig rossz, mert teszem fel szárazság volt” – mondta a közgazdász Magyarország élőben című műsorunkban.

Hátrányba kerülhetnek a magyar nagygazdaságok a külföldi versenytársakkal szemben, a területalapú EU-s pénzek átcsoportosítása miatt – erről a mezőgazdasági termelők Országos Szövetségének főtitkára beszélt az ATV-ben. Horváth Gábor azt mondta: a nemét, a francia, a cseh és a szlovák nagyüzemektől sem von el forrást az ottani kormány, de a magyar gazdaságoknak azonos árakon kell eladniuk termékeiket a világpiacon. A gazdaszervezet képviselője szerint az elvonások miatt csak a munkaerőn tudnak spórolni az érintett vállalatok, ezért több tízezer embert bocsáthatnak el.

Mint ismert, a kormány a vártnál is több pénzt csoportosít át a nagybirtokoktól a kisgazdaságoknak a területalapú támogatásokból, 1200 hektár felett egyetlen fillért sem kapnak a gazdaságok. A nemzetgazdasági miniszter szerint még változhat a szabályozás. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége úgy számol, hogy az agrárpénzek elvonása miatt több tízezer dolgozó elbocsátása várható. Bővebben >>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!