2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

"Nem bírta a rengeteg stresszt"

2013. április 7., vasárnap 19:10, frissítve: vasárnap 21:02

Időközi polgármester-választást tartottak a Nógrád megyei Ipolytarnócon. A faluban nyolc házat korábban rendre elöntött az Ipoly. Az ingatlanok kiváltására a parlament elkülönítette a pénzt a tavalyi költségvetésben, de az összeget zárolták. Erre válaszul lemondott a polgármester. Ipolytarnóc mellett még kilenc településen rendeztek ma időközi önkormányzati választást.

A Hír TV által bemutatott felvételek még húsvétkor készültek. Akkor öntötte el az ipolytarnóci Rákóczi út végét a folyó. Ha az Ipoly árad, a házak mindig vízben állnak. Az érintett családok elköltöztetésére a parlament 50 millió forintot különített el a 2012-es költségvetésben, de a pénzt később zárolták. A falu polgármestere ezután jelentette be lemondását.

– Én sajnálom, hogy elment, mert sok mindent megtett, amit meg lehetett. Meg voltam vele elégedve, ahogyan a falu is. Rosszakarója meg mindenkinek van – mondta egy helyi asszony, Kicsiny Jánosné. Kozák Péterné szerint a település többsége elégedett volt Szabó Tiborral, de sokan fúrták őt, és nem bírta a rengeteg stresszt.


Az időközi önkormányzati választáson két polgármesterjelölt indult, egyikük függetlenként, másikuk pártszínekben.

Népszavazás az EU-s pénzek miatt

Nagykőrösön helyi népszavazást tartottak. A Pest megyei városban élők – egyebek mellett – arról mondhattak véleményt, hogy akarnak-e Bács-Kiskun megyéhez tartozni. A váltással több uniós forráshoz jutna a város. A népszavazás azonban nem ügydöntő, tehát a végső szót az Országgyűlés mondja ki. A helyi népszavazás akkor érvényes, ha a választók többsége részt vesz rajta, és akkor eredményes, ha a résztvevők több mint fele azonosan voksol.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!