2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Mesterházy nem akar egyedül bukni?

Kovács László szerint egy átmeneti testületnek kellene vezetni a pártot

2014. május 29., csütörtök 07:33, frissítve: csütörtök 12:19

Az MSZP alapszabályához való ragaszkodásával próbál meg a hatalom közelében maradni Mesterházy Attila. A szocialista politikus azt állítja, hogy komolyan gondolta az elnökség lemondását, ezért arra kéri majd a választmányt szombaton, hogy fogadják el azt.

Ugyanakkor szerinte csak teljes tisztújítást tesznek lehetővé a párt szabályai. Ilyenkor a kisvárosi alapszervezetek vezetőit is újjá kell választani, a folyamat hónapokig tarthat. Mesterházy Attila azt még nem döntötte el, hogy újra indul-e majd a posztért.

„Én is komolyan gondoltam ezt a lemondást. Mindenki, aki ezt bejelentette, szintén komolyan gondolta. Ezért mondtam azt, hogy én is amellett vagyok, hogy fogadja el a választmány a lemondást, és akkor az egy teljesen világos, egyértelmű üzenetet tud küldeni a társadalomnak, hogy a szocialista párt megújul a vezetés tekintetében, és onnantól kezdve újult erővel vagy lendületet véve – ha szabad így fogalmazni – vág neki a következő kampánynak, majd utána a pártépítkezésnek” – mondta Mesterházy Attila.

A teljes tisztújítást több korábbi vezető szocialista is ellenezte. Lendvai Ildikó a Hvg.hu-nak arról beszélt, hogy túl centralizált párt lett az MSZP. Kovács László pedig kitart amellett, hogy átmenetileg egy testület vezesse a pártot. A szocialisták korábbi elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: hiába hivatkozik Mesterházy Attila arra, hogy ez ellenkezik a szocialisták alapszabályával, meg lehet találni ennek a jogszerű módját is.

„Azt gondolom, hogy ha ez alapszabály-ellenes, és természetesen ha Mesterházy Attila azt mondja, akkor az így is van, mert ő jobban ismeri az alapszabályt, én a régit jobban ismertem. Tehát akkor meg kell próbálni megtalálni azt a megoldást, ami alapszabályszerűvé teszi vagy az alapszabállyal összhangba hozza ezt a dolgot” – mondta Kovács László.

Horváth Csaba: Mesterházyéknak le kell mondaniuk

A budapesti MSZP szerint le kell mondania Mesterházy Attilának és az elnökségnek. Erről Horváth Csaba beszélt az ATV-n. A szocialisták alelnöke szerint a párt válságban van, ezért tovább kell lépni. Horváth szerint ha indulna az elnökségért Botka László, akkor a budapesti tagok támogatnák. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, a szombati választmányi ülésen mindenképpen döntenek a folytatásról.

„Szombaton amellett fogok érvelni – és a budapesti véleményeket is magam mögött fogom tudni –, hogy fogadja el az országos választmány az elnökség lemondását, hogy politikailag új helyzetet tudjunk teremteni, hogy a választók elvárt bizalmának ismét meg tudjunk felelni és egy új típusú politikát tudjunk megjeleníteni. De nagyon őszintén, azt gondolom, hogy a választók ebből az egészből annyit fognak leszűrni, hogy tanult-e az MSZP most már a második pofonjából, vagy pedig ugyanazon az úton halad. Ami biztos halál, ha az MSZP nem tanul a második pofonból, ha ugyanígy folytatná. Ennek nincs alternatívája, tehát nincs B időpont, hogy a szombati választmányi ülés után még lehet maszatolni, tologatni a problémát. Legkésőbb a szombati választmány ezt a dolgot el fogja rendezni” – hangsúlyozta Horváth Csaba.

Az MSZP Vas megyei elnöke már jelezte, hogy részt venne a párt megújításában. Nemény András az áprilisi országgyűlési választáson nem jutott a parlamentbe, most azt szeretné elérni, hogy az őszi önkormányzati voksolásra újra vonzó párt legyen az MSZP. Arra a kérdésre, hogy a szocialisták hétvégi választmányi ülésén a vasiak elfogadják-e Mesterházy Attila és az elnökség lemondását, Nemény András úgy válaszolt: amíg nem ismeri az alternatívákat, addig nem tud felelősséggel véleményt nyilvánítani. A cél azonban szavai szerint az, hogy az MSZP újra vonzó párttá váljon és a lehető legjobban szerepeljen az önkormányzati választáson.

„Mi a legnagyobb nyugalmat szeretnénk az önkormányzati választáson, hiszen ez a mi célunk, és nyilván azt szeretnénk, ha az MSZP újra vonzó párt tudna lenni sokak számára. Ez nem is kérdés. Azt korábban magam is mondtam, hogy ha ehhez az kell, hogy én szerepet vállaljak mint 38 éves, vidéki nagyvárosban lévő fiatalember, akkor én szerepet fogok vállalni” – mondta Nemény András.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!