2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Ottó 22:30

Ma írhatják alá a megállapodást a baloldali pártok

2014. augusztus 15., péntek 10:55, frissítve: péntek 12:14

Pénteken írják alá a budapesti önkormányzati választási megállapodást a baloldali pártok, majd hivatalosan is bemutatják közös főpolgármester-jelöltjüket. Angyalföld kimaradhat a paktumból, mert itt nem tudtak megegyezni.

A Népszabadság úgy tudja, hogy Angyalföld kimaradhat a paktumból, mert az Együtt–PM Szövetség és a Demokratikus Koalíció is elutasította a szocialisták legutolsó ajánlatát. Az MSZP a 15-ből mindössze két-két önkormányzati képviselői körzetet engedne át a szövetségeseknek a XIII. kerületben. Angyalföldön az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció közös jelölteket indíthat a szocialistákkal szemben.

Kispesten már megszületett a megállapodás. A baloldali pártok Gajda Pétert indítják az októberi önkormányzati választáson. A szocialista jelölt 2006 óta vezeti a kerületet. A megállapodás aláírásán részt vett az Együtt–PM társelnöke, Szigetvári Viktor is, aki támogatásáról biztosította a politikust. A Demokratikus Koalíció felelősségteljes képviselő-testület létrehozásában bízik.

„Örömmel jelenthetjük, hogy a DK, az Együtt–PM és az MSZP helyi szervezetei együttműködésre léptek annak érdekében, hogy azt a programot, amelyet az elmúlt időszakban, tulajdonképpen az elmúlt két ciklusban véghezvittünk, ezt folytatni tudjuk. Folytathatjuk a kerület stabil üzemeltetését, működtetését és folytathatjuk azokat a fejlesztéseket, amelyek, azt gondolom, hogy méltán voltak népszerűek az elmúlt időszakban” – fogalmazott Gajda Péter.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!