2020. augusztus 11.,
kedd, Zsuzsanna, Tiborc napja

Ma döntenek S. Ábel előzetes letartóztatásáról

2013. augusztus 18., vasárnap 07:10, frissítve: vasárnap 12:54

Vasárnap dönt a bíróság S. Ábel előzetes letartóztatásáról. Ő lövöldözött a gyanú szerint csütörtökön egy fővárosi étteremben. Egyelőre nem tudni, honnan volt fegyvere. S. Ábel korábban az ELTE-n készült vérengzésre, amiért el is ítélték.

„Úgy kezeltek, mint aki veszélyes a társadalomra, és mint aki ilyet elkövetne, hogyha szabadlábra helyeznék.” Így nyilatkozott két éve S. Ábel, egy hónappal az után, hogy a másodfokú tárgyalásig szabadlábra helyezte a bíróság.

Első fokon két és fél év börtönbüntetésre ítélték, mert a vád szerint vérengzésre készült az ELTE-n. Korábban egy verset is írt, amelyben így fogalmaz: „Fegyvert ragad egy ifjú – Beront az egyetemre, – S kilenc társát lelövi.”

A fiatal a gyanú szerint csütörtökön éjjel ragadt fegyvert. Egy budapesti gyorsétteremnél először a levegőbe, majd az étteremben többször a plafonba lőtt. Az elfogása után bilincsben hallgatták meg a rendőrök, de nem tett vallomást. „Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányságon engedély nélküli megszerzéssel elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárás. A Fővárosi Főügyészség a mai napon indítványt tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére a Pesti Központi Kerületi Bíróságon” – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.


Hogy honnan volt fegyvere, azt egyelőre nem tudni. A korábban sportlövőként fegyvertartási engedélyt szerző férfinak ugyanis az elsőfokú bíróság ítélete után bevonhatták az engedélyét. A jogtalan fegyverhasználatért most kettőtől nyolc évig terjedő börtönt kaphat, de a jogászok szerint másként is dönthet a bíróság. „A beszámíthatóság tekintetében született szakértői döntés vélhetőleg felülvizsgálatra kerülhet. Hiszen aki ön- és közveszélyes – és ez természetesen nemcsak szabadlábon lévő terheltek esetén, hanem egy zárkában is felmerülhet –, azok esetében a bíróság ítéletében, ugye, mérlegeli azokat a szempontokat, hogy ő valóban büntethető-e vagy sem, és amennyiben nem büntethető, akkor elrendelhetik a kényszergyógykezelését” – mondta ifj. Lomniczi Zoltán.

S. Ábel előzetes letartóztatásáról vasárnap dönt a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Forrás: Hír TV