2024. 04. 12. Péntek Gyula napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Lesz pedagógus-béremelés

2013. június 30., vasárnap 19:47, frissítve: hétfő 12:21

Lesz pedagógus-béremelés szeptembertől – az életpályamodell bevezetésével. Ezt Balog Zoltán jelentette be a Pedagógusok Szakszervezetének kongresszusán. Az ütemezésen még dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium, az első részletet valószínűleg már szeptembertől utalják. Egy 30 éve dolgozó tanár jövőre már 110 ezer forinttal kaphat több fizetést.

Egymás után érkeztek a kormánytagok szombaton a Parlamentbe. A kabinet ülésén állapodtak meg a többi között a tanárok béremeléséről is. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap jelentette be a döntést az érintetteknek a Pedagógusok Szakszervezetének ülésén. „A keresetnövekedés egyelőre szeptember elsejétől csak ötven százalék lesz, aztán januártól fogják majd fokozatosan tovább emelni” – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Ez a minisztérium számításai szerint egy harminc éve dolgozó pedagógus esetében – a kétszeri emeléssel együtt – összesen 110 ezer forint pluszt jelent. A béremelés mértéke függ attól, hogy eddig hány évet töltöttek a pedagógusok a pályán és hogy milyen a végzettségük. A Nemzetgazdasági Minisztérium még számolja, hogy a béremelést milyen ütemben tudják kivitelezni.


A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke üdvözölte a döntést, de a konkrét számításokat is látni szeretné. „Ez valóban béremelés lesz-e, hiszen a kollégáknak – akiknek most túlórája van – a túlóra szeptembertől mint olyan és annak a kifizetése megszűnik. Lehet, hogy ez a béremelés csak az eddigi helyettesítések, túlmunkákat fogja kompenzálni. Ezért már azon gondolkodunk a hír bejelentése óta, hogy lehet, hogy a túlóra kifizetését ki kell tolni, illetve egy átmeneti rendelkezést kell hozni arra vonatkozóan, hogy a pedagógusok szeptember elsejétől valóban béremelést kapjanak, tehát ha 50 százalék, akkor ez tényleg érzékelhető bérnövekedés legyen” – hangsúlyozta Galló Istvánné.

A béremelés 130 ezer pedagógust érint, beleértve a logopédusokat, az iskolapszichológusokat, a pályaválasztási tanácsadókat és az óvónőket is.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete viszont ragaszkodik ahhoz, hogy az életpályamodell minden elemét egyszerre vezessék be. Mendrey László, a szervezet elnöke szerint azért nem lehet bevezetni két lépcsőben a béremelést, mert a pedagógusok feladatai már szeptembertől növekednek.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!