2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Kétszáznegyven önkéntes tette le katonai esküjét

2014. augusztus 8., péntek 12:38, frissítve: péntek 16:12

Több mint 300 önkéntes és szerződéses katona tette le ünnepélyes esküjét a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján, Szentendrén.

Közülük 240-en önkéntesek, akik a mai nappal műveleti tartalékos katonává váltak. Vagyis ezután bármilyen katasztrófahelyzetben bevethetők, de alkalmasak külszolgálati feladatok ellátására is. A zömében egyetemi és főiskolai tanulmányaikat folytató fiatalok egy hónapos, alapfokú kiképzésben vettek részt.

Jelenleg országszerte 5600-an vannak a honvédség önkéntes tartalékos rendszerében, de a tervek szerint már ez év végéig el tudják érni a jogszabályban megjelölt nyolcezres összlétszámot.

„Erre van engedély, hogy nyolcezer fős kerettel rendelkezzen a Magyar Honvédség. Ez a parlament által jóváhagyott engedély. Mivel önkéntességről van szó, természetesen a hadkiegészítő parancsnokságok rendszerén keresztül folyamatos toborzótevékenységet folytat a honvédség. Főiskolákon, egyetemeken, médiumok segítségével szólítjuk meg a társadalom különböző rétegeit” – mondta a Hír TV-nek Orosz Zoltán, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!