2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Karácsony védekezik és még mindig egyetért a Tavares-jelentéssel

2013. október 13., vasárnap 21:37, frissítve: hétfő 12:17

A Fidesz sem volt hazaáruló, amikor a 2006-os véres tömegoszlatás miatt Brüsszelben bírálta a kormányt – ezzel próbálta védeni a szocialistákat az MSZP-vel szövetséges Karácsony Gergely. A Párbeszéd Magyarországért képviselője most is egyetért a Magyarországot elítélő Tavares-jelentéssel, amelynek összeállításában a szocialisták EP-képviselői segítettek.

Herczog Edit pályázata a múlt hétvégén került nyilvánosságra. Az MSZP európai parlamenti képviselője ebben ismerte el, hogy a Magyarországot elítélő Tavares-jelentés összeállítása két másik szocialista magyar képviselő, Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme. Herczog Edit hiába írta meg a pályázatot, pártja jövőre nem indítja újra az EP-választáson, az MSZP szóvivője szerint nincs szó büntetésről.

Török Zsolt a dokumentum ellenére továbbra is csak azt ismeri el, hogy a módosító javaslatok elfogadásában volt szerepük az MSZP-s képviselőknek, a Tavares-jelentés összeállításában nem. Az MSZP-vel együttműködő Bajnai-szövetség szerint ugyanaz történt, mint 2006-ban: amikor a Fidesz panaszkodott Brüsszelben a kormányra a véres tömegoszlatások miatt.

Karácsony Gergely a Tavares-jelentést tényszerűnek tartja. „Ez egy elég alapos munka. Az, hogy kinek a tollából született, megmondom őszintén, az engem viszonylag kevéssé érdekel. Engem az érdekel, hogy Magyarországon sajnos olyan az állapot, ahogy ez ebben a jelentésben szerepel” – szögezte le.

A Fidesz EP-képviselője szerint már korábban kiderült, min dolgoznak a szocialisták Brüsszelben, és ezt most Herczog Edit pályázata is bizonyítja. A jelentés pedig nemcsak a magyar kormányt, hanem a magyarokat is érintheti. A belügyi tanács kedden döntött arról, hogy Londonból Magyarországra helyezik át a rendőrakadémia székhelyét. A döntés ellen a zöldpárti Rui Tavares már a héten tiltakozott.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!