2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Ismét téma volt a magyarországi „helyzet”

2015. január 22., csütörtök 13:41, frissítve: csütörtök 19:12

Brüsszelben ismét a magyarországi emberi jogok volt a téma – az EP bel- és igazságügyi, valamint emberi jogi bizottságában esett szó a hazai helyzetről.

Az eseményre felkért előadók érkeztek Magyarországról az Ökotárs Alapítvány, valamint az Átlátszó.hu részéről, de szót kapott az Amnesty International és az Európa Tanács képviselője is. A magyar kormány részéről Kovács Zoltán szólhatott hozzá a témához.

A Hír TV brüsszeli tudósítójának elmondása szerint a több, korábbi fórumon is már elhangzott vádakat ismételték  meg a szóhoz jutók: a melegek, a romák és a hajléktalanok hátrányos helyzetű megkülönböztetését, a zsidók zaklatását, illetve a civil szervezetek elleni hatósági fellépéseket vetették a magyar kormány szemére.

A kormányszóvivő visszautasította a vádakat, aki szerint a legjobban átvilágított ország hazánk – több európai intézmény is vizsgálta már. Kovács Zoltán továbbá kikérte magának – a kormány nevében – a tekintélyelvűség vádjait is.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!