2024. 06. 24. Hétfő Iván napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Hétfőtől a román kormány tagja lehet az RMDSZ

2014. március 1., szombat 12:50, frissítve: szombat 19:13

Hétfőn léphet be az RMDSZ a román kormányba – jelentette ki Victor Ponta. A miniszterelnök szerint ekkor írhatják alá a koalíciós megállapodást Bukarestben. Az RMDSZ elnöke szerint nem kell mindenáron vállalni a kormányzást, elég lehet, ha kívülről támogatják a kabinetet.

Napok óta egyeztetnek az együttműködés feltételeiről a kormányzó román szociáldemokraták a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. A megállapodást hétfő délután írhatják alá. „Ugye itt lehetne szó arról, hogy a parlamentből támogatjuk a kormányt, én azt hiszem, hogy ha ott vagy a kormány asztalánál, akkor másképp tárgyalsz. Van tapasztalatunk ebben. Tehát akár vállalhatjuk bizonyos feltételek között, véleményem szerint a kormányra kerülést is” – mondta Borbély László, az RMDSZ alelnöke.

Elemzők szerint a két párt érdekei most találkoznak. „A Szociáldemokrata Pártnak annyira nem hiányzik az RMDSZ, de egy biztos többség kialakításához nagy szüksége van rájuk. Az RMDSZ-t pedig – amely ellenzékben forráshiányosabb helyzetben volt – helyi, megyei szintről éri erős nyomás, ami a részvétel felé tolja.


Sajtóhírek szerint az RMDSZ a környezetvédelmi és a kulturális tárca mellett egy kormányfő-helyettesi tisztséget kaphat, ha részt vállal a kormányzásban.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!