2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hagyó-per: "Kerülték a közbeszerzést, hogy ne legyen versenyeztetés"

2013. április 10., szerda 12:33, frissítve: csütörtök 09:20

A cég belső szabályozását és a közbeszerzési eljárást sem tartották be a BKV kommunikációs szerződéseinél. Ezt a BKV-per egyik tanúja mondta. Az egykori logisztikai főosztályvezetőt kedden hallgatták meg a Kecskeméti Törvényszéken.

A férfi 2007-ben került be a közlekedési cég központjába, ahol a közbeszerzéseket és a kisebb szerződéseket is felügyelte. A bíróságon azt mondta: a BKV külsős megrendelésére készült tanulmányok nagy részét szükségtelennek tartotta.

A tanú arról is beszámolt, hogy Regőczy Miklós, a BKV korábbi kommunikációs vezérigazgató-helyettese és Zelenák Tibor főosztályvezető által küldött szerződéseket aggályosnak találta, mivel a beszerzési szabályoknak nem feleltek meg. A férfi szerint felettesei kerülték a közbeszerzéses megrendeléseket, hogy ne legyen cégek közti versenyeztetés.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!