2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Radar 23:30

Gyurcsány engedné az azonos neműek házasságkötését

,

2014. február 28., péntek 10:35, frissítve: péntek 19:01

A házasságot és az örökbefogadást is lehetővé tenné a homoszexuális párok számára Gyurcsány Ferenc – írja a Magyar Nemzet.

A Demokratikus Koalíció elnöke az ELTE Bibó István Szakkollégiumának meghívására vett részt egy beszélgetésen, amelyről hangfelvétel is készült. A volt miniszterelnök kifejtette: ha pártja bejut a parlamentbe, az elsők között nyújtják be az erről szóló jogszabályt. Hozzátette: ezt eddig azért nem tették meg, mert nem akarták megzavarni az Összefogást. Szerinte ugyanis a szocialistáknak nem tetszene az ötlet.

– Kulturális, szexuális, hitbéli, identitásválasztási ügyekben mélységesen liberális vagyok. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit gondolok, mit hiszek. Én hiszem és vallom azt a nagyon hagyományos liberális elvet, hogy addig terjed az én szabadságom, amíg nem zavarja a másik szabadságát. Ez egy szabad megközelítés, és hogy megbotránkoztassak mindenkit, én vagyok az egyetlen párt, aki egyébként támogatja az azonos neműek házasságát és gyerek-örökbefogadásának az ügyét. Csak azért nem nyújtottuk be a törvénytervezetünket erre vonatkozóan, mert nem akarjuk az összefogást megzavarni, mert ettől csuklanának a szocialisták, azt hiszem. De ha a parlamentben leszünk, akkor az első törvénytervezetek között ezt be fogjuk nyújtani – mondta a volt miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc az Origó internetes portálnak elmondta, hogy egy hallgatói kérdésre válaszolva beszélt a héten az ELTE szakkollégiumában arról, hogy a házasságot és az örökbefogadást lehetővé kellene tenni a homoszexuális párok számára. A DK elnöke megismételte: a választások után pártja mindenképp törvényjavaslatot nyújt be erről. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor kiemelte: tisztában van azzal, hogy véleményével kisebbségben van, és kormányfőként sem tudná most sikerre vinni az ügyet.


Mesterházyék csak az élettársi viszonyt támogatják

Az MSZP viszont nem támogatja Gyurcsány Ferenc javaslatát. Mesterházy Attila azt mondta, az Összefogás pártjai között vita van az azonos neműek házassága és az örökbefogadás kérdésében.

– Mi nem támogatjuk ezt a lépést, tudtunk róla, hiszen a DK – talán emlékeznek rá, még az együttműködési tárgyalások megkezdése előtt megjelent – programjának is része volt ez. Ez egy olyan témakör, amelyben vita van az összefogás pártjai között abban a tekintetben, hogy mi ezt ilyen formában nem támogatnánk. Azt viszont igen, hogy a regisztrált élettársi viszony mindenki számára rendelkezésre álljon – mondta Mesterházy Attila.

Gyurcsány csak zárt ajtók mögött mondja

Stabil családjogi szabályozást alakított ki a kormány az elmúlt években és a március 15-én hatályba lépő új polgári törvénykönyv is a gyermekek érdekeit állítja a középpontba – mondta a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára. Rétvári Bence szerint az új szabályoknak köszönhetően kiszámíthatóbbá váltak a viszonyok, és fokozottan támogatják a gyermekvállalást. A homoszexuális párok házasságával kapcsolatos gyurcsányi javaslatról Rétvári Bence azt mondta, hogy a volt miniszterelnök korábban is zárt ajtók mögött beszélt valódi terveiről.

– Gyurcsány Ferenc nem tud leszokni arról a rossz szokásáról, hogy a valós terveit csak zárt ajtók mögött, titkos körülmények között mondja el. Nyilván az őszödi beszédnél is a valóságról csak a frakciótársak között titkos ülésen beszélt, zárt ülésen. Most is a valós terveit, úgy látszik, csak a nyilvánosság elől eltitkolva teszi meg, és a nyilvánosság előtt, ahogy ő mondta korábban, nem fejti ki az igazság minden részét – fogalmazott Rétvári Bence.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!