2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gergényiékhez hasonlóan a műveletirányító is tagad

,

2013. október 1., kedd 11:09, frissítve: kedd 20:34

Lapid Lajosra, Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesére tett terhelő vallomást a bíróságon az ötödrendű vádlott a 2006-os véres utcai tömegoszlatások miatt indult perben.

A főrendőrökhöz hasonlóan az ötödrendű vádlott, Majoros Zoltán is tagad a 2006-os véres utcai tömegoszlatások miatt indult perben. A Fővárosi Törvényszéken a volt műveletirányító meghallgatásával folytatódott a büntetőügy tárgyalása.

Majoros a vád szerint nem pótolta a tévéostromhoz küldött Baranya megyei század hiányos felszerelését. A volt műveletirányító tagad: szerinte ez nem az ő jogköre volt. Azt állítja, hogy Lapid Lajos – Gergényi Péter egykori közbiztonsági helyettese – utasította a tévészékháznál a század valamint a vízágyú bevetésére. Majoros ugyanakkor több dologra nem emlékszik, így a többi közt arra sem tudott válaszolni, hogy ki adott utasítást a lovasrohamra 2006 október 23-án.

Majoros ki is borult a tárgyaláson, amikor a baranyai század bevetéséről kérdezték. Azt mondta, a bíró kiforgatja a szavait. Vitatkozott a bíróval, majd kikérte magának a kérdését. Majoros Zoltán szerint a bíró rosszul értelmezte azt, hogy mi történt a tévészékház ostromán. A tárgyalást vezető bíró ezért rendre utasította a volt műveletirányítót.

– Ez nem így van, bíró úr, ez teljes egészében kiforgatása annak amit mondtam, tényszerűen úgy történt, ahogy én az előbb említettem. Itt most az előbb egy feltételezési kérdéssort tettek föl nekem, én egy csomó információt összeszedtem az események után, jóval az események után, így szereztem róla tudomást, hogy mi történt, ezért bátorkodtam ilyen jellegű választ adni, mint amit adtam az ügyvéd úrnak. Az az eseménysor az úgy történt, ahogy elmondta.
– Arra felhívnám a figyelmét, hogy nem biztos, hogy célszerű, hogy ön úgy válaszoljon nekem, mint hogyha ön lenne a megsértett elöljáró, én pedig a hallgatásra kényszerített beosztott, ugye érti, hogy miről van szó?
– Én tökéletesen megértettem, bíró úr.
– Akkor jó, akkor maradjunk annyiban, hogy próbálja meg megőrizni a hidegvérét és a nyugalmát.
– Kérem, bíró úr, jeleztem már korábban is, amikor elkezdte, a kérdéseket tették föl, hogy nagyon komoly pszichés hatások értek engem, nagyon komolyan megsérültem, én ennek az ügynek legalább olyan sértettje vagyok, mint az összes többi 214 rendőrtársam.

Szóba került az is, hogy a vezetőknek pontosan kellett tudniuk, hogy mi folyik a tévészékház előtt, hiszen a Rebisz központjában a Hír TV élő közvetítésén keresztül követték az eseményeket.

Majoros védője, Fridrik József a szünetben a Hír TV kérdésére, hogy további vádlottak is szóba jöhetnek-e még, azt válaszolta: még a bizonyítási eljárás kezdetén járnak, de ha azt észlelik, hogy „a vádlottak padja hiányos”, azt jelezni fogják.

A Fővárosi Törvényszéken a tervek szerint ma az ügy hatod-, illetve hetedrendű vádlottját is meghallgatják. Az ügyben összesen tizennégy volt főrendőr áll bíróság elé, köztük Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány és Bene László egykori országos rendőrfőkapitány. Őket elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolják.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!