2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Földi: Egy profi szervezet amatőr akciója a kitiltási ügy

,

2014. október 24., péntek 16:00, frissítve: péntek 18:33

Az amerikai titkosszolgálatnak jeleznie kellett volna a magyar hatóságoknak, hogy magyar állampolgárok lehetnek érintettek korrupciós bűncselekményben – az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója szerint.

Földi László Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: a szakmai protokoll szerint ebben az esetben közös vizsgálatot kellett volna kezdeményeznie az amerikai félnek.

– Két tétele van az állításának. Az egyik tétel az, hogy nem igaz, ezért nincs bizonyíték, nem tudja bemutatni. A másik állítás, hogy igaz, amit mond, van bizonyíték, csak azt nem szabályosan szerezte meg. Abban az esetben ugyanis, ha egy követségre beesik valaki valamilyen hírrel és ez egy bűncselekménnyel összefügg, abban az esetben a protokoll az, hogy akkor a magyar illetékeseket meg kell keresni, együttműködve fel kell deríteni. Az Egyesült Államok számára ez fontos, és a végén levonják a konzekvenciát, van egy bírói ítélet, és ha az elítéli az illetőt, akkor ki lehet tiltani az Egyesült Államokból – mondta Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!