2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Fideszes politikusokról kért információt Portik?

2013. április 24., szerda 17:38, frissítve: szerda 21:45

A Fekete sereg néven ismert bűnszervezet vezetője azt állította a bíróságon, hogy fideszes politikusokról kért tőle információkat Portik Tamás. Cserébe segítséget ígért Magyar Róbertnek az ellene indított büntetőeljárásban. A több alvilági leszámolás felbujtójának tartott Portik Tamás 2008-ban kétszer is találkozott a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójával, Laborc Sándorral. Beszélgetéseiket rögzítették, a hangfelvételek leiratait a napokban tették közzé. Portik Tamás leleplező információkat ígért az akkori ellenzékről, hogy az MSZP választási győzelmét elősegítse.

Rendőrök nevét sorolta a Fekete sereg vezetőjének tartott Magyar Róbert a Fővárosi Törvényszéken. Egyikük, G. Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője érintett a Vizoviczki-ügyben is. Bűnszervezet tagjaként elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják, társaihoz hasonlóan előzetes letartóztatásban van. Magyar Róbert azt állítja: a megnevezett nyomozók egyike védelmi pénzt kért tőle.

Magyar Róbert koholmánynak tartja az ellene felhozott vádakat. Szerinte azért akarták ellehetetleníteni, mert az érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek konkurenciát jelentettek Vizoviczki Lászlónak. Magyar Róbert azt mondta, azért sem vezethette a maffiaszervezetet, mert annak működése alatt börtönben volt, illetve külföldön élt. A vádlott szerint azért keveredett bele az ügybe, mert korábban konfliktusa volt a rendőri korrupciós ügy vádlottjával, Vizoviczki Lászlóval. Magyar Róbert azt mondta, a Vizoviczkinek dolgozó rendőrök koholt vádak alapján keverték bele olyan ügyekbe, amelyekhez semmi köze sem volt. Vallomásában kitért az olajügyekben elhíresült Energol Rt. egykori marketingigazgatójára is.

Magyar Róbert azt állítja: Portik Tamás jobboldali politikusokról kért tőle terhelő adatokat. Emellett tagadta, hogy ő gyilkoltatta meg bosszúból az alvilágban csak Ragyás Tóniként ismert H. Antalt. Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték jogerősen tavaly márciusban, a Fekete sereg büntetőperében. Az ítéletet távollétében hirdették ki, mert akkor még külföldön bujkált. Augusztusban fogták el Spanyolországban, ügyében a törvény szerint perújítást kellett elrendelni.



Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!