2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Fagylaltot is árusíthatnának a nemzeti dohányboltok

,

2013. május 8., szerda 15:52, frissítve: csütörtök 13:43

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága tovább bővítené a nemzeti dohányboltok termékkörét. Közben az egyik MSZP-s politikustól megtagadták, hogy betekintést nyerjen a trafikpályázatokba. Tóth Csaba az illetékes miniszterhez, Németh Lászlónéhez fordul.

Tovább bővítené az Országgyűlés költségvetési bizottsága a nemzeti dohányboltok termékkörét. Lehetővé tennék, hogy a trafikokban fagylaltot, jégkrémet is árulhassanak. A törvénymódosító javaslat már a parlament előtt van. A jogszabály januári módosítása szerint a júliusban megnyíló nemzeti dohányboltok a dohánytermékek mellett lottót és sorsjegyeket, illetve szeszes és üdítőitalokat, valamint újságot is kínálhatnak majd a vevőiknek.

Megtagadták a betekintést Tóthnak

A nemzeti fejlesztési miniszterhez fordul a szocialista Tóth Csaba, miután a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. megtagadta tőle a betekintést a trafikpályázatokba. Az ellenzéki politikus arra hivatkozott, hogy országgyűlési képviselőként joga van az állami szervektől adatokat kikérni. Kérését a Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt azután utasította el, hogy egyeztetett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Az indoklás szerint a Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. állami tulajdonú gazdasági társaság ugyan, de nem minősül állami szervnek.

„Azt gondolom, hogy ez lehetőség lett volna, hogy tisztázzuk a botrány részleteit. Semmi mást nem kellett volna tenniük, mint hogy megmutatják a dokumentumokat, ezzel eloszlathatták volna a kételyeket. Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy itt valami rejtegetnivaló van. Természetesen folytatjuk, és a következő lépést a miniszter asszony felé tesszük” – jelentette ki Tóth Csaba.

Kivéve a gyevi bíró

Közben az MSZP megyei vezetői közérdekű bejelentést tettek az illetékes ügyészségeknél, kérve a trafikpályázatok kivizsgálását. Arra hivatkoztak, hogy az ügyészségnek joga van betekinteni az állami szerveknél nyilvántartott közérdekű adatokba.

Bár Törökszentmiklóson két dohánybolt üzemeltetését is egy olyan asszony nyerte el, akinek férje 2010-ben az MSZP parlamenti képviselőjelöltje volt, a szocialista párt Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének elnökhelyettese szerint a trafikokat a Fidesz a saját emberei között osztotta szét. „Azt gondolom, hogy ha ötezerből egyszer téved a Fidesz, akkor olyan nagyot nem hibázott a saját dolgaiban. Lehet, hogy nem volt elég emberük, lehet, hogy elnézték, de azért az ötezerből ez egy – a »kivéve a gyevi bíró« esetét veti fel, ha már Szolnok megyében vagyunk. Ez a kivétel, amely erősíti a szabályt” – jelentette ki Csák László.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!