2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Ezrek gyászolták Hugo Chávezt Caracas utcáin

2013. március 6., szerda 19:25, frissítve: csütörtök 12:42

Hétnapos nemzeti gyász kezdődött Venezuelában Hugo Chávez halála után. Az államfőt pénteken temetik el, az irányítást az alelnök veszi át. Chávez rákos volt, hívei szerint amerikai összeesküvés miatt halhatott meg. Az elnök halála átrendezheti Latin-Amerika politikai térképét.

A venezuelai elnök a katonai kórházban halt meg. 2011 nyarán közölték, hogy rákos, de soha nem hozták nyilvánosságra, hogy a daganat melyik szervét támadta meg. Bár a tavalyi elnökválasztást megnyerte, egészségi állapota nem engedte, hogy beiktassák hivatalába. „Továbbmegyünk az úton, hiszen a parancsnok megmutatta, hogyan legyünk erősek” – mondta Chávez egyik híve.

Az 58 éves politikus 14 éve irányította a latin-amerikai országot. A bolivari forradalmi eszmék híveként eredetileg puccsot tervezett, de végül választáson szerezte meg a hatalmat. Ellenfelei diktátornak tartották, hazájában azonban népszerű volt a szegényeket támogató politikája miatt. Az olajvagyon bevételeiből több országban pénzelte a baloldali hatalomátvételt. Az Egyesült Államokkal folyamatos küzdelemben állt.

„Ellenségeink támadták meg Chávezt”

„Nincsenek kétségeink, és hamarosan be is bizonyítjuk, hogy Chávez parancsnokot ellenségeink támadták meg ezzel a betegséggel” – mondta az ország ideiglenes elnöke, Nicolás Maduro. Az Egyesült Államok visszautasította, hogy Washington idézte elő Chávez halálát.

A hétnapos nemzeti gyász idején az egész országban zárva tartanak az iskolák, a hadsereg pedig minden órában ágyúlövéssel emlékezik az elhunyt elnökre. Chávez utódáról rendkívüli elnökválasztás dönt majd.

„Egy polgári erő, ha addig találnak koncepciót, karizmatikus vezetőt, átveheti a hatalmat – mondta Nógrádi György. – Zárójel: ehhez minden segítséget meg fog kapni a dél-amerikai polgári államoktól és az Egyesült Államoktól.”

A hadsereget készültségbe helyezték Chávez halálhíre után. Egy helyi és egy kolumbiai tévéstáb tagjait megverték az elnök hívei, mert szerintük az ellenzéknek dolgoznak.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!