2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Radar 23:40

Elszállították a II. világháborús romboló gránátot

,

2015. január 20., kedd 15:20, frissítve: kedd 19:18

Félezer embernek kellett elhagynia a budapesti állatkertet és környékét, valamint az Országos Gyógyintézeti Központot egy építkezésen talált II. világháborús bomba miatt.

A lövedék földmunkák során került elő. A munkálatok idején a rendőrség a Vágány utca és a Dózsa György út egy-egy szakaszát is lezárta – az érintett területen a BKK járatai és a vonatok sem jártak.

Elszállították a gránátot helyszínről, így visszaköltözhettek a kitelepített lakók – mondta a Hír TV helyszíni tudósítója. Egy II. világháborús orosz romboló gránátról van szó, amit ágyúból lőttek ki, és a gyújtószerkezete még ép volt, ezért a tűzszerészeknek óvatosan kellett kiemelniük a helyéről. A bombát egy homokkal teli ládába tették, ezt egy páncélozott autóval rendőri felvezetéssel szállították el a honvédség egyik lőterére, ahol majd megsemmisítik. Ezután feloldották a terület lezárását, ami az állatkertet, az Országos Gyógyintézeti Központot, valamint egy lakóépületet érintett.

Információink szerint az állatkert ma már nem nyit ki.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!