2024. 04. 13. Szombat Ida napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Az ezüstcsapat és a '38-as világbajnoki döntő 11:00

Előállították a Sándor-palotánál akciózó Együtt–PM-aktivistákat

,

2014. február 9., vasárnap 15:59, frissítve: vasárnap 19:06

Négy Együtt–PM-es aktivistát állított elő a Készenléti Rendőrség a Sándor-palotánál tiltakozók közül. Ellenük nemzeti jelkép megsértése és garázdaság miatt indulhat eljárás.

A demonstrálók létrán másztak fel az épület erkélyére. A homlokzatra saját transzparensüket függesztették ki, hogy így tiltakozzanak a Paksi Atomerőmű bővítése ellen. Az épületről levették a nemzeti és az uniós zászlót is, és megpróbálták elvinni. Azt mondták, addig nem adják vissza, amíg Áder János köztársasági elnök nem küldi vissza a parlamentnek a paksi bővítésről szóló jogszabályt, illetve nem kezdeményez népszavazást az ügyben. A lobogókat azóta ismét kitűzték a Sándor-palotára.

„Természetesen minden következményt vállalunk. Az épületben semmiféle kárt nem tettünk – mondta a Hír TV-nek Szabó Rebeka. – Ez nagyon fontos figyelemfelhívó akció volt, ugyanakkor szeretném jelezni, hogy ennek az Orbán–Putyin-paktumnak sokkal nagyobb a kockázata, és sokkal nagyobb súlya van, semhogy ne vállalnánk mindenféle békés tiltakozási formát; annak érdekében, hogy valamilyen módon megakadályozzuk, illetve hogy végre a magyar emberek dönthessenek ilyen horderejű beruházásról” – közölte a független országgyűlési képviselő.

2010 előtt még támogatták

A kormánypártok komolytalan, ízléstelen és agresszív kampányfogásnak tartják az Együtt–PM akcióját. A KDNP alelnöke azt mondta: a baloldali összefogás politikusai 2010 előtt még támogatták a Paksi Atomerőmű fejlesztését, de az is kiderült, hogy az atomerőmű a szocialisták kifizetőhelye volt.

„Az emberek Magyarországon nem szeretik az ilyesfajta akciókat, ahol erőszakkal kívánnak maguknak, akár médiafigyelmet szerezni, akár az ügyre felhívni a figyelmet – közölte Rétvári Bence. – Mi úgy gondoljuk, hogy az ilyesfajta agresszivitás, az nem vezet eredményre, és 10 millió magyar ember nem az agresszív akciókban hisz, hanem a békés párbeszédben” – tette hozzá a politikus.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!