2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Egy fényképpel akarták lejáratni Orbán Viktort?

,

2013. május 19., vasárnap 19:18, frissítve: hétfő 13:00

A Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló albizottság is foglalkozni fog Magyar Róbert Célpontnak tett kijelentéseivel – ezt a testület elnöke mondta a Hír Televíziónak. Mile Lajos szerint ki kell vizsgálni, hogy valóban a rendőrség szivárogtatta-e ki a sajtónak a Fekete Sereg vezetőjéről és Orbán Viktorról készült közös képet. Ezt Magyar Róbert állította a Célpontnak, szerinte a 2006-os kampányban ezzel akarták lejáratni a Fidesz elnökét.

A két fénykép 2006 márciusában, a választási kampány hajrájában jelent meg a 168 Óra Online-on. Orbán Viktor mellett a jelenleg életfogytiglani büntetését töltő Magyar Róbert áll. A cikkben azt írták: a szerkesztőség egy névtelen borítékban kapta meg a fotókat, a hetilap korábbi, a 90-es évek végi robbantásos merényletekről szóló cikkével együtt. A szerző felsorolja a Magyar Róbert által elkövetett bűncselekményeket, és arra is utal, hogy nem véletlenül karolják át a résztvevők Orbán Viktort.

– 2006-ban énvelem akarták lejáratni Orbán Viktort, ez sikerült is nekik – mondta Magyar Róbert. A férfi a Célpontnak azt mondta: a fénykép 2004-ben egy zártkörű rendezvényen készült Kovács István éttermében, amikor Erdei Zsolt megnyerte a profi világbajnoki címet.

– Az a fotó 2004-ben készült, úgy tudom. Erdei akkor nyerte meg a világbajnokságot, és volt egy zártkörű rendezvény Kovács István éttermében, amire meghívtak. A feleségemmel és néhány barátommal mentem, és saját részemre csináltattam egy közös képet Orbán Viktorral, aki hozzájárult ehhez. Sajnos ez a fotó 2004 decemberében a rendőrséghez került, mivel házkutatás volt nálam – egy mátészalkai ügyből kifolyólag –, és lefoglalták. A képet saját géppel készíttettem, a feleségem készítette a felvételt. Jómagam hívattam elő, ez senkihez nem kerülhetett ki – tette hozzá Magyar.


A felvétel nem volt ismeretlen a rendőrök előtt – ez derül ki a 168 Óra akkori cikkéből is. A fénykép valódiságáról – név nélkül – egy rendvédelmi területen dolgozó szakértőt kérdeztek meg.

Magyar azt is mondta, hogy a kihallgatásánál az azóta korrupció miatt letartóztatott egyik rendőr a fotóról és Orbán Viktorról kérdezgette.

„Ott volt G. Imre meg egy nemzetbiztonságtól – nem is tudom, milyen úriember – , és nekik a leglényegesebb az volt, hogy én Orbán Viktorral milyen kapcsolatban állok, tudok-e róla valamit, mert akkor tudnak segíteni az ügyemben” – jelentette ki a Célpontnak Magyar Róbert.

A szocialisták nem reagáltak a rendőri kiszivárogtatás lehetőségére

Az MSZP szerint Magyar Róbert hazudik. Török Zsolt a rendőri kiszivárogtatás lehetőségére nem reagált.

– Én nem biztos, hogy adnék egy ilyen ember szavának – mondta az MSZP szóvivője. Török Zsolt kijelentése szerint Orbán Viktornak szíve-joga és ízlésének a kérdése, hogy ő fényképezkedik. „Én gyilkosokkal vagy gyilkossággal vádolt személyekkel nem szeretnék fényképezkedni.”

A szóvivő szerint az akkori ellenzéki vezetők központilag megrendelt lejáratását az sem bizonyítja, hogy Portik Tamás egy hónappal az NBH volt vezetőjével, Laborc Sándorral való találkozása után kereste meg Magyar Róbertet, hogy adjon neki információt Orbán Viktorról.

– A nyomozó hatóságoknak kell tenniük a dolgukat, másrészt pedig az illetékes volt minisztereknek vagy miniszterelnököknek lehet erről információja. Én se nemzetbiztonsági miniszter nem voltam, se miniszterelnök, szerintem nem is lettem volna jó miniszterelnöknek az elmúlt nyolc évben vagy az elmúlt négy évben – mondta Török Zsolt.

Az albizottság foglalkozni fog Magyar kijelentésével

Magyar Róbert kijelentéseivel a Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló országgyűlési albizottság azonban foglalkozik majd.

– Nem kizárt az, hogy visszanyúljunk a vizsgálódás folyamán az energolos ügyekig, sőt talán ésszerűnek is tűnik. Engem is megerősít ez az újabb információ ebben a feltevésemben, hogy időben is ki kell bővíteni a vizsgálódást – mondta a Hír TV-nek Mile Lajos, a grémium független elnöke.

A testület tagjai két hét múlva döntenek arról, hogy pontosan kiket hallgatnak meg az ügyben.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!