2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Bojkott helyett javaslatot tett a Mazsihisz

,

2014. február 10., hétfő 12:58, frissítve: kedd 09:43

A Hír TV értesülése szerint a vasárnapi bojkottfelhívásához képest a Mazsihisz vezetősége ma teljesen más hangvételű levelet írt a miniszterelnöknek.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vasárnapi közgyűlésén még az hangzott el, hogy mostantól nem vesznek részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain, mivel nem értenek egyet a tervezett Sorsok Háza koncepciójával és a német megszállás áldozatainak emlékművével. De azt is követelték, hogy a Veritas Intézet elnökét a kormány váltsa le. Ehhez képest az Orbán Viktornak írt Mazsihisz-levélben a bojkottról szó sincs, hanem javaslatokat tesznek a párbeszédre.

Miután vasárnap a Mazsihisz közgyűlése úgy döntött, hogy nem vesznek részt az idei holokauszt-emlékév állami rendezvényein, Heisler András, a szervezet elnöke az ATV-ben többek közt azzal indokolta a bojkottjukat, hogy tavaly október óta nem kaptak tájékoztatást az épülő Sorsok Háza koncepciójáról. „Nem ismertük a kiállítás forgatókönyvét, nem tudtuk, milyen tematika lesz ott és nem tudtuk, hogy milyen üzenettel tudnak kijönni onnan a látogatók a kiállításból, ez a mai napig is így van” – fogalmazott az Mazsihisz-elnök.

A Sorsok Háza Facebook-oldalán azonban található egy decemberben készült videofelvétel, amelyen Schmidt Mária, a projekt vezetője részletesen tájékoztatja a tervekről a Mazsihisz vezérkarát. A külföldi szakemberek tájékoztatását is szolgáló, angolul feliratozott videó végén a Mazsihisz elnöke biztatónak nevezi a gyerekholokauszt bemutatására szolgáló oktatási központ terveit. „Mindenképpen meg akarjuk köszönni, mert nagyon érdekes volt a tájékoztató. Nagyon biztató az egész, és nagyon remélem, hogy ez jó lesz” – hangzik el a videofelvételen.

Heisler András ma már azt állítja, ő csak a látványtervekkel volt elégedett. „A látványterv nagyon attraktív volt és nagyon szép, és mi ez irányban adtunk hangot a beszélgetés elején, hogy igen, hogy ez a látványterv nagyon megragadó és nagyon meggyőző. Utána egy óra ötven percen keresztül kőkemény vitáink voltak a Schmidt Máriával, a kiállítás egész ideológiájával kapcsolatban, történelemszemlélettel kapcsolatban és a holokauszt egyediségével kapcsolatban” – mondta Heisler András.

A bojkottot hirdető Mazsihisz-elnök vasárnap még a német megszállás emlékművét is elfogadhatatlannak tartotta, és követelte azt is, hogy a kormány váltsa le a Veritas Intézet elnökét, amiért a '44 előtti deportálásokat idegenrendészeti eljárásnak nevezte. A Hír TV értesülései szerint azonban hétfőn a Mazsihisz vezérkara már olyan levelet írt a miniszterelnöknek, amiben egy szó sincs a bojkottról, helyette párbeszédet ajánlanak a Szabadság térre tervezett szobor ügyében. A Józsefvárosi pályaudvar helyén már javában épülő Sorsok Háza helyett pedig azt javasolják, hogy a kormány inkább újítsa fel a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát és azt nevezzék el a Zsidó–magyar Együttélés Házának. Heisler András szerint nincs ellentmondás a Mazsihisz vasárnapi közleménye és az Orbán Viktornak írt levelük hangvétele között.

„Van egyfajta együttműködés a Holokauszt 2014 programban, ahol nekünk gondjaink támadtak, és addig, amíg ezeket a gondokat nem tudjuk megoldani, addig, és a határozatunk is így szól, addig mi távol tartjuk magunkat a Holokauszt 2014-es kormányprogramtól. A levelünk a megoldás irányába akarja elvinni a kérdéseket” – mondta a Mazsihisz elnöke.

Információink szerint a Mazsihisz aggályaira Orbán Viktor napokon belül választ ad.

Forrás: Hír TV, MNO

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!