2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Blokád alá vették az elnöki hivatalt, a dolgozókat sem engedték be

2013. december 5., csütörtök 10:35, frissítve: vasárnap 08:28

Már volt ukrán államfők is az ellenzéki tüntetők oldalára álltak. Szerdán a német külügyminiszter Kijevbe látogatott, ahol az ellenzék vezetői mellett a tüntetőkkel is találkozott. A moszkvai vezetés figyelmeztette a nyugati országokat, hogy ne avatkozzanak be Ukrajna belügyeibe.

Az Európai Unió kapuja továbbra is nyitva áll Ukrajna előtt – ezt az üzenetet vitte az Európa-párti ellenzék vezetőinek a német külügyminiszter. Guido Westerwelle kijevi látogatása egyértelmű üzenet Viktor Janukovics államfőnek is: Németország csalódott, amiért az elnök nem írta alá az uniós társulási szerződést.

„Konstruktív és intenzív tárgyaláson vagyunk túl, amely során ismertették velem az ukrán politikai helyzetet. Mi európaiként jöttünk ide, hogy európaiakkal találkozzunk. Európa nem közömbös Ukrajna sorsával szemben. Az európai értékeket támogatjuk, és Európa ajtaja nyitva áll Ukrajna előtt” – mondta Westerwelle.

Az ellenzék egyik vezetője, a volt nehézsúlyú bokszoló Vitalij Klicsko egy sétára is elkísérte a német diplomatát a kijevi Függetlenség terén, ahol szerda este is több ezren követelték a kormány lemondását. A demonstrálók a kormányhivatalt is blokád alatt tartják, tiltakozásul a múlt hétvégén történt rendőri brutalitás miatt. Az oszlatásban többen súlyosan megsérültek, a rendőrök a külföldi sajtó munkatársaira is rátámadtak.

Közben a Brüsszelbe látogató orosz külügyminiszer arra figyelmeztette a nyugati országokat, hogy ne avatkozzanak be az ukrán belpolitikai eseményekbe. „Bízom benne, hogy az ukrán politikusok képesek lesznek békés úton rendezni a helyzetet. Mindenkit arra kérünk, hogy ne avatkozzanak be” – mondta Szergej Lavrov.

Oroszország azt szeretné, hogy az Európai Unió helyett Ukrajna az orosz vámunióhoz csatlakozzon. Vélhetően ez is szóba került Dmitrij Medvegyev és az ukrán kormányfőhelyettes szerdai találkozóján, amelyen sajtóhírek szerint az orosz miniszterelnök a jó szándék jeléül több hónapos haladékot adott Kijevnek a vásárolt földgázkészlet kifizetésére.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!