2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 03:00

Bedőlni látszik az MSZP kampányvideója

2013. március 7., csütörtök 22:39, frissítve: péntek 13:22

Az MSZP elnökének szombati évértékelő nagygyűlésén még nem mutatták be a kampányvideójuk újravágott változatát a szocialisták. A párt szóvivője egyelőre nem tudja, mikorra készülhet el a propagandafilm jogtiszta változata. A kampányvideót egy olyan cég készítette, amelyben a volt SZDSZ-hez köthető emberek is dolgoznak. A Fidesz szerint nem meglepő, hogy az egykori koalíciós partnerek újra összefogtak.

Bedőlni látszik az MSZP kampányvideója. A 18 perces kisfilmet a jogtalanul használt felvételek miatt újravágják, azonban hogy mikorra készülhet el a jogtiszta verzió, arra még a párt szóvivője sem tudja a választ.

A kampányfilmet készítő Weber und Mill Kft. sajtóhírek szerint SZDSZ-es kötődésű. A cég egy budai irodát oszt meg a volt szabad demokrata Horn Gábor kutatóintézetével, tulajdonosa pedig a Medgyessy-kormány egykori miniszteri biztosa. Koltai Péter cége egy hónapja vette fel tevékenységi körébe a marketingkommunikációt. A cégvezető nem állt kamera elé, azt azonban nem tagadta, hogy ők készítették a 18 perces vírusvideót.


A Weber und Mill Kft. másik tulajdonosa a Superman művésznéven ismert kommunikációs szakember, aki 2004-től az SZDSZ kampányaiban is részt vett. Állítása szerint a szocialisták propagandafilmjéhez azonban nincs köze.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem meglepő, hogy a volt koalíciós partnerek újra összefogtak. „Nincs ebben semmi meglepő, ők koalícióként együtt tették tönkre az országot, tehát az a közös szellemi meg minden egyéb örökség, ami Magyarországra maradt utánuk, az többek között ettől a két szervezettől származik” – fogalmazott Kocsis Máté.

A Jobbik sem lepődött meg. A radikális párt képviselője szerint összenő, ami összetartozik, ezért sem csodálkoznak, hogy az MSZP kampányában SZDSZ-esek is részt vesznek.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!