2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Bajnai most az ellenkezőjét állítja

2014. január 23., csütörtök 21:42, frissítve: péntek 12:34

2010-ben még nemzeti stratégiai ügynek nevezte a paksi beruházást Bajnai Gordon, ma viszont azt mondta, hogy az erőmű új blokkjai felesleges energiát állítanának elő drágán. De nem csak ebben mond ellent önmagának a volt miniszterelnök. Közben az is problémát okozhat, hogy míg a szocialisták magát a bővítést nem ellenzik, a Bajnai-párt társelnöke továbbra is atomenergia-mentes Magyarországot szeretne, és ezt 2012-ben a Bajnai-szövetséghez való csatlakozás feltételéül is szabta.

2010-ben, miniszterelnökként még arról beszélt Bajnai Gordon, hogy 2020 és 2022 körül már működhetnének az új paksi blokkok.

„Most kellett döntenünk arról, hogy egy projekttársaság alakuljon azért, hogy majd tíz-tizenkét év múlva működhessen az az új blokk, blokkok, amelyek Paksot Magyarország meghatározó energiatermelő cégeként megtartják” – nyilatkozta Bajnai Gordon a Paks TV-nek.

Ma már inkább várna a volt miniszterelnök. „A paksi döntés pontosan erről szól, egy döntés amit kb. egy nyolc-tíz év múlva ráértünk volna meghozni, ezt most előrehozzuk, tender nélkül odaadjuk valakinek, akinek egyébként a technológiájával valószínűleg nincs baj, de azzal igen, hogy miért most döntjük el, miért ilyen drágán és átláthatatlan finanszírozási feltételekkel” – fogalmazott az ATV-ben az Együtt–PM Szövetség vezetője.

A szocialisták drágábban szereztek volna pénzt

Az Orbán-kormány által tető alá hozott megállapodás szerint a bővítés 3600 milliárd forintba kerül majd. Bajnai Gordon ezt nevezte most drágának, holott egy évvel ezelőtt Mesterházy Attila 3 és 5 ezer milliárd forint közé becsülte a beruházás költségét.


A WikiLeaks által kiszivárogtatott iratokból pedig az is kiderül, hogy a szocialisták az Orbán-kormány által felvett hitelnél jóval drágábban szereztek volna pénzt a Világbanktól és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól. Ráadásul Gyurcsány Ferencék a hitelért cserébe kisebbségi tuljadonrészt is adtak volna a pénzügyi befektetőnek.

Mi lesz atomenergia-mentes Magyarországgal?

Jávor Benedek 2012-ben, még az LMP frakcióvezetőjeként azt mondta: a szocialisták csak azért aggódnak az atomerőmű-beruházás miatt, mert ők kimaradnak a buliból. Az Együtt–PM jelenlegi társelnöke 2012-ben a Bajnai-párthoz való csatlakozás egyik feltételeként szabta, hogy állítsák le az atomerőmű bővítését, amit Bajnai Gordon 2010-ben még nemzeti, stratégiai ügynek nevezett.

„Ennek a kormánynak világos energiastratégiája van. A magyar nemzeti érdekeknek megfelelően, erős állami részvétellel szeretnénk, Magyarország energiatermelését, energiaellátását biztosítani hosszútávon és ebben Paksnak kiemelkedő szerepe van” – fogalmazott Bajnai akkor.

Egy csütörtöki konferencián a volt miniszterelnök már arról beszélt, hogy a paksi erőmű új blokkjai felesleges energiát állítanának elő, drágán.

Mesterházyék az oroszok mellett álltak

A WikiLeaks dokumentumai szerint arról már az 2009-ben is meg voltak győződve az MSZP-ben, hogy csak az oroszok tudják korszerűen és biztonságosan elvégezni a beruházást. Egy távirat szerint például maga Mesterházy Attila, a szocialisták akkori frakcióvezetője az amerikai követség egyik munkatársának azt mondta: hogy az oroszok előnnyel indulnak a pályázaton.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!