2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Európa a háború árnyékában - A Századvég Alapítvány konferen

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:10

A visszalépéstől sem zárkózik el Falus

2014. szeptember 28., vasárnap 10:01, frissítve: vasárnap 21:39

Még mindig nem zárja ki Falus Ferenc, hogy visszalépjen valaki javára a főpolgármesterségért folyó versenyben.

A baloldal közös jelöltje a Hír TV Versus című műsorában azt mondta: politikusként megtanulta, hogy sohase zárjon ki semmilyen lehetőséget. Falus ugyanakkor azt is mondta, hogy még mindig hisz abban, hogy megnyeri a választást. Szerinte az eddigi közvélemény-kutatásokon azért szerepelt gyengén, mert azoknak rossz volt a módszertanuk. A Nézőpont felmérése szerint a baloldali pártok aspiránsánál még Bokros Lajos is népszerűbb. Falus Ferenc szerint jobb városvezető az egykori pénzügyminiszternél. „Lényeges különbség ebben az ügyben az, hogy engem ténylegesen három, illetve négy párt támogat. Bokros Lajosnak a párttámogatása egy olyan kis párté, aminek a támogatottsága – még azt is merem mondani, hogy – sajnálatosan mérhetetlen. Nem személyektől függ ez a dolog. Ha valaki főpolgármesterként működik, nem egy magányos hős, egy westernalak, hanem szüksége van támogatókra. Ezeket a támogatókat és ezt a támogatást pedig jobb előre megszerezni” – mondta a baloldal főpolgármester-jelöltje.

A Liberálisokra irigykedik Falus

A Liberálisokra irigykedik a baloldal közös főpolgármester-jelöltje. Falus Ferenc szerint Fodor Gáboréknak láthatóan sok pénzük van az önkormányzati kampányra. Azt nem volt hajlandó elárulni, hogy az ő népszerűsítésére az MSZP, a Gyurcsány-párt és az Együtt–PM Szövetség mennyit áldozott. Bővebben>>

A Falus Ferenccel készült teljes interjút a Versusban láthatják 21 óra 30 perctől.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!