2024. 05. 29. Szerda Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

A szocialisták egy része fellázadt a megállapodás ellen

2014. augusztus 5., kedd 15:33, frissítve: kedd 17:16

Egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak a baloldali megállapodásról a pártok. A szocialista Horváth Csaba szerint ultimátumot kaptak a Bajnai-szövetségtől és a Gyurcsány-párttól Falus Ferenc főpolgármesteri jelölésével kapcsolatban.

Egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak a baloldali pártok az összefogásról. A szocialista Horváth Csaba az ATV reggeli adásában azt mondta: ultimátumot kapott az MSZP a Bajnai-szövetségtől, illetve a Gyurcsány-párttól Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos főpolgármesteri jelölésével kapcsolatban. Horváth Csaba szerint azonban az MSZP nem fogadta el a jelöltet. A szocialista politikus még saját magát tartja pártja főpolgármester-jelöltjének.

– Önöket most megzsarolták?
– A politika nyelvén inkább ultimátumnak nevezném.
– Jött a DK és az Együtt, és azt mondták, vagy ez, vagy mehettek, amerre akartok?
– Azért ez hétről hétre megtörtént, nem szűkíteném le a tegnapi napra… – fogalmazott Horváth Csaba.

Az Együtt–PM-es Szigetvári Viktor szerint a szocialista párton múlhat Falus Ferenc főpolgármester-jelöltsége. A társelnök hivatalosan nem erősítette meg, hogy az egykori tiszti főorvos lehet Tarlós István kihívója az ellenzéki oldalon, de azt mondta, olyan jelöltet találtak, aki tiszteletre méltó karrierrel és érdemi közigazgatási tapasztalattal rendelkezik. Szigetvári Viktor szerint nem adtak ultimátumot az MSZP-nek.

A szocialista önkormányzati képviselők egy része viszont fellázadt a megállapodás ellen. A hétfői egyeztetésen ugyanis eldőlt, hogy melyik párt hol indíthat polgármesterjelöltet és képviselőket. A Magyar Nemzet információi szerint az MSZP 6, a többi kispárt 5-5 kerületet kapott, a bukásra ítélt kerületekben pedig egymás ellen indulnak. Újpesten az MSZP-s Trippon Norbert méreti meg magát, a belvárosban viszont az Együtt–PM-es Juhász Péter. A kerület korábbi polgármesterjelöltje, Steiner Pál emiatt levélben tiltakozott a pártvezetésnél. Azt írta: nem tartják be a megállapodást, ha az a helyi közösség szempontjából nem előnyös.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!