2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

A bizonyítékok ellenére továbbra is tagad Molnár Zsolt

2014. június 30., hétfő 21:10, frissítve: kedd 08:32

Továbbra is tagadja szkinhed múltját az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke, még azután is, hogy titkosszolgálati jelentések egyértelműen szkinhednek nevezték azt a tömeget, akik 1992. október 23-án, a Magyar TV székháza előtt az elnök leváltását követelték. Az archív felvételek szerint azonban Molnár Zsolt szkinhedekre jellemző kapucnis pólóban volt. A parlament jobbikos alelnöke viszont elismerte, hogy Egerből több szélsőséges társával együtt részt vettek a Kossuth téren azon a demonstráción, ahol kifütyülték Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt. Az eseményekről készült titkosszolgálati jelentések titkosítását most oldották fel.

Göncz Árpád nem tudta elmondani beszédét 1992. október 23-án, mert a pfujolástól és a füttytől nem jutott szóhoz. Néhány percet várt, de a tömeg nem csitult, ezért a volt államfő elhagyta a Parlament lépcsőjét. A Kossuth térről mintegy ötszázan a Szabadság térre mentek, ahol a köztévé akkori elnökének lemondását követelték.

Molnár Zsolt, az MSZP jelenlegi parlamenti képviselője és volt kampányfőnöke is a tömegben skandált. 18 éves volt akkor, rajta is kapucnis pulóver volt, amelyről a most nyilvánosságra hozott titkosszolgálati dokumentum megjegyzi, hogy jellegzetes szkinhed viselet. A Nemzetbiztonsági Hivatal értékelő jelentése öt nappal a történtek után, 1992. október 28-án készült. Az olvasható benne, hogy Göncz Árpádot szkinhedek fütyülték ki, a provokáció pedig szervezett volt. Jórészt szkinhedekből állt az a csoport is, amely a parlamenttől a köztévé elé vonult.

A szocialista politikus továbbra is tagadja, hogy szélsőjobboldali csoporthoz tartozott fiatalon. „Köszönöm szépen, mindent elmondtam, a jelentésben meg nem szerepel a nevem, ezt meg hadd tudjam én helyesen! Köszönöm szépen a lehetőséget!” – hárította el az újságírói kérdést Molnár Zsolt.


A titkosszolgálati jelentés külön kitér az egri szkinhedekre, akik készültek a Göncz-beszéd megzavarására. Vezetőjüket név szerint nem említi ugyan a dokumentum, de azt írják róla, hogy ő készítette elő a budapesti utat. A leírtak ráillenek az Országgyűlés jelenlegi jobbikos alelnökére. Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke akkoriban a Nemzeti Ifjak Egyesületének vezetője volt.

Sneider Tamás: Akkor már egy rég működő szervezet nevében utaztunk fel, a Nemzeti Ifjak Egyesülete nevében, illetve ekkor alakult a Független Kisgazda Pártnak az ifjúsági szervezete, ez 23-án alakult meg, és vonattal utaztunk fel. Tehát gyakorlatilag magamra ismerhetek, csak nyilvánvalóan ezt a szkinhed jelzőt nem tudom elfogadni.
Riporter: De abból a célból jöttek ide, hogy megzavarják az eseményeket?
Sneider Tamás: Nem, nem, nem.
Riporter: Hanem?
Sneider Tamás: Azért, hogy megalakuljon a Kisgazda Párt ifjúsági szervezete, és utána átmentünk a Kossuth térre, ahol ez a fütyülés megtörtént, abban részt is vettünk, mert én személy szerint – nem szégyellem – Göncz Árpáddal nem tudtam egyetérteni

A Jobbik alelnöke kitérő választ adott Sneider Tamás akkori magatartására. „Javaslom akkor, ne azt kérdezze, aki tízéves volt ezen események idejében, hiszen nem tudhatom, hogy mi történt, tehát javaslom azt megkérdezni, aki ott volt, vagy aki ezeket megfigyelte, vagy aki a szálakat mozgatta, aki a háttérben állt, jelentéseket kapott erről az esetről” – hárított Novák Előd.

A titkosszolgálati dokumentum szerint a szkinhedek bizonyos mértékű politikai támogatást is kaptak, de a jelentésben nem derül ki, hogy kiktől, mert a neveket kitakarták az anyagban.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!