2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 11:00

A baloldal többkulcsos adót vezetne be

2013. október 29., kedd 18:56, frissítve: szerda 09:41

A baloldali ellenzék többkulcsos adót, az LMP zöldadót, a PM pedig offshore adót vezetne be jövőre. A 2014-es adótörvények vitája kedden kezdődött meg a parlamentben. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kétkulcsos adórendszerben nemcsak a gazdagok fizetnének több adót, hanem már az átlagkeresetűek is.

„Az adóváltozások legfontosabb célja a kiskeresetűek adócsökkentése.” A járulékkedvezmény bevezetésének előnyeit sorolta a nemzetgazdasági miniszter expozéjában a parlamentben. Az ellenzék – a Jobbiktól az MSZP-ig – ezúttal is az egykulcsos személyi jövedelemadózást bírálta. „A kormányváltás környékén 3 millió 200 ezer ember, azaz a magyar társadalom egyharmada volt létminimum alatt Magyarországon, az önök kormányzása és adópolitikája miatt ez a szám felkúszott majdnem 4 millióra” – mondta Volner János jobbikos képviselő.

A baloldali ellenzék is a társadalmi szolidaritást hiányolja. „Aki józan, az azt hiszem, beláthatta, hogy egyfelől, aki kiskeresetű, és nem jár jobban – különösen az adójóváírás kivezetése után –, az nem fog többet vásárolni, mert nem tud miből. A jobban keresők pedig köszönték szépen a kormány ajándékát, és eltették az egykulcsos személyi jövedelemadóból keletkező többletet” – vélekedett Tukacs István szocialista képviselő.

Az MSZP-hez hasonlóan a Bajnai-szövetség is visszaállítaná a többkulcsos adórendszert, ha 2014-ben kormányra kerülnének. Az Együtt–PM Szövetség képviselője arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy már az átlagkeresetűektől is több pénzt vonnának el. „A mostani módosító javaslatunk az adójóváírás visszavezetéséről szól. Ami azt jelenti,hogy 8-10 ezer forinttal jobban járnak az átlag alatt keresők. Azt, hogy konkrétan az igazságos adórendszer hogyan néz ki, azt majd akkor fogjuk tudni, akkor lehet pontosan matekozni, ha látjuk azt, hogy az Orbán-rendszer romjain milyen új adórendszert lehet létrehozni” – fogalmazott Scheiring Gábor.


A nemzetgazdasági miniszter szerint hiba lenne letérni a három éve megkezdett útról. Az arányos egykulcsos adórendszer munkára és teljesítményre ösztönöz, az adókedvezmény kiszélesítése pedig gyermekvállalásra. „Magyarországon nagyon hamar rájönnek az emberek arra, hogyha progresszív az adórendszer, akkor bár azt mondják nekik, hogy a fölső kulcs, az csak a gazdagokat érinti, az furcsa módon, amikor progresszív adórendszerünk volt, és 17 és 34 százalékkal adózott a magyar adófizető polgár, akkor kiderült, hogy minden harmadik ember a legfölsőbb kulcsban volt. Tehát hiába mondják, hogy csak a gazdagok fizetnek a fölső kulcsban, ez nem így van” – reagált az ellenzéki eszmefuttatásokra Varga Mihály.

A tárcavezető úgy számol: az adókedvezmény kiterjesztése és a házastársak közötti illetékmentes vagyonmozgás is a családok terheinek csökkentését szolgálja. De a banki adósokat is segítik. „A lakásra fölvett hitel esetében nem kell plusz szja-t fizetnie az ügyfélnek, hogyha az elengedett hitel vagy kölcsön esetében úgymond jövedelme keletkezik. Tehát ebben az esetben adunk egy kedvezményt. A hitelintézeteknek sem kell a kamatkedvezményből származó jövedelmet adóköteles jövedelemként befizetniük. Tehát a hitelintézetek felé is tettünk egy gesztust” – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

A kormány arra számít, hogy így könnyebben elengedik majd a pénzintézetek az adósok tartozásának egy részét.

Varga Mihály bejelentette azt is, hogy jövőre nem lesz adóemelés, és új adót sem vezetnek be. Bővebben>>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!