2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Meggymentőakció: ingyen adják a meggyet tiltakozásul

2015. július 3., péntek 15:45, frissítve: péntek 16:07

Országos meggyosztással tiltakoznak a termelők három napon át az alacsony felvásárlási árak ellen. Bár mára sikerült a korábbi 55 forintos ár helyett 100 forintos kilogrammonkénti felvásárlási árban megegyezniük, szerintük ez még mindig csak arra elég, hogy költségeik megtérüljenek.

A debreceni termelők is csatlakoztak a meggymentőakcióhoz, amellyel az alacsony felvásárlási árak ellen tiltakoznak.

A vevők szerint is elszomorító a helyzet. „Több színes gyümölcsöt kellene feldolgozni. A napokban jártam Nyíregyháza környékén, sajnos azt láttam, hogy üresek azok a műanyag rekeszek, amelyek valamikor az udvaron tele voltak a Debreceni Konzervgyár termékeivel, és bizony el lehetett adni mindet. Most meg ingyen adják. Nem éri meg leszedni.”

Hiába a jó és minőségi termés, sok termelő a fán hagyja vagy a földre rázza a gyümölcsöt az 55 forintos kilogrammonkénti felvásárlási ár miatt. Ez változott, a feldolgozók belementek a 100 forintos árba, ám még ez is kevés ahhoz, hogy a gazdálkodók nyereségesen jöjjenek ki az üzletből.

„Nincs árban. 120-150 forintért lehet körülbelül a meggyet megtermelni. Van egy jelentős metszési költsége, növényvédelmi költsége, talajművelési költsége és szedési költsége. Ezt 120-150 forint alatt, akárhogy próbáljuk, nem lehet megcsinálni” – mondta Talvizer Károly kertész.

Két éve a meggy kilójáért még 250 forintot fizettek a felvásárlók. A termelők szerint idén a reális ár 180-190 forint lenne. Idén egyébként 60-65 ezer tonna meggy teremhet országszerte. Ennek több mint négyötödét a német piacra viszik, a többit pedig frissen vagy mélyhűtött áruként értékesítik.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!