2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Hallani sem akar a taórendszer kiterjesztéséről a kormány

Hír TV

2018. február 6., kedd 16:39, frissítve: kedd 17:49

Tárgyalni sem akar a taórendszer kiterjesztéséről a parlament gazdasági bizottságának kormánypárti többsége.

Tárgysorozatba sem vették a szocialisták javaslatát, hogy a társaságiadó-kedvezményből az oktatásra és az egészségügyre is jusson a látványsportok mellett. Az MSZP-s Varga László úgy módosította volna a vonatkozó jogszabályt, hogy a cégek a társaságinyereség-adójuk egy részét a jövőben az utánpótlássport mellett kórházak és iskolák számára is felajánlhassák.

Az MSZP-s politikus más sportágakra is kiterjesztené a támogatás lehetőségét, egyúttal átláthatóbbá is tenné az egyelőre leginkább a felcsúti fociakadémiának kedvező pénzosztást.

„Adjuk meg a lehetőséget, hogy dönthessenek úgy az egyes cégek, hogy a társasági adójukat felajánlják akár egészségügyi-oktatási célra. Gondoljunk csak bele, hogy egy-egy kis cég mondjuk egy kistelepülésen akár a helyi óvodát támogathatja, vagy az ottani felújításokat. Kisebb, közepes városokban már az egészségügyi intézmények felújítását” – jelentette ki az országgyűlési képviselő.

Látványsportágakra egyébként 2011 óta ajánlhatják fel a vállalkozások a társasági nyereségadójuk egy részét ahelyett, hogy befizetnék a költségvetésbe. A legtöbb taótámogatást idáig a Mészáros Lőrinchez köthető A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapta, 14 milliárd forint körüli összeget. Jól járt a NAV-elnök vezette Mezőkövesd Zsóry FC is, nekik idáig nagyjából 2 milliárdos forrás juthatott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!