2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Figyelem, vasárnap éjfélig lehet elkölteni

,

2015. május 31., vasárnap 16:44, frissítve: vasárnap 21:13

Már csak vasárnap lehet elkölteni a SZÉP-kártyákra 2013-ban utalt összegeket. Ez a nemzetgazdasági tárca csütörtökön közölt adatai szerint még csaknem másfél milliárd forint. Amennyiben a kártyabirtokosok nem vásárolják el a SZÉP-kártyájukon lévő pénzt, akkor a számlavezető bankok visszautalják a munkáltatóknak.

A Hír TV által felkeresett egyik budapesti gyógyfürdő pénztára előtt ma is kígyózó sorok álltak. A vasárnap az egyik legforgalmasabb napjuk. Az egyik fiatal lány készpénz helyett SZÉP-kártyával fizetett. „Saját életemben nekem ez a legcélszerűbb választás, mivel tudom, hogy én edzeni akarok járni, fürdőbe szeretnék járni, illetve kozmetikushoz, fodrászhoz. Minden ilyesmire el tudom költeni, igazából nem járok annyit utazni, hogy nekem, mondjuk, szállásra kelljen” – magyarázta.

A fürdőt üzemeltető cég marketingigazgatója szerint 2013-ban 305 millió forintot költöttek el SZÉP-kártyával a vendégeik, tavaly pedig már csaknem 400 milliót. Leginkább a családosok és a negyven év felettiek élnek ezzel a lehetőséggel. „Az emberek kedvelik, szeretik, hiszen ez egy pluszszolgáltatás, pluszjövedelem számukra, és éppen ezért én azt gondolom, hogy ez a belföldi turizmusnak egy hatalmas nagy potenciális lehetőség, és ezen belül a fürdőknek, nemcsak a budapestieknek, hanem a vidéki fürdőknek is ez egy rendkívül jó lehetőség” – véli Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. marketingigazgatója.

A kártyára a munkáltató tölti fel a pénzt, béren kívüli juttatásként adják. Az összeget két és fél évig lehet felhasználni. Így a 2013-ban feltöltött keretet május 31-ig lehetett elkölteni.

Az egyik siófoki étteremben is roham volt május utolsó napjaiban. „Többen jönnek hétvégeken, nem főznek otthon, inkább eljönnek egy étterembe” – mondta Gellény József, az Öreg Halász Étterem Siófok tulajdonosa.

Nem kell azonban a teljes összeget az utolsó napon leenni. Lehetőség van arra, hogy például egy téli pihenés költéségének az előlegét kifizessük – bár ezt a lehetőséget kevesebben veszik igénybe. „Nagyon elenyésző az a vendégszám, aki élt azzal a lehetőséggel, hogy esetlegesen a lejáró összeget átutalja a szállodánknak, amit majd egy későbbi, bármilyen időpontban tetszőlegesen felhasználhat” – nyilatkozta Szőke Réka, a Hotel Magistern Siófok értékesítési vezetője.

A SZÉP-kártyát három bank forgalmazza, a hét elején még összesen 1,8 milliárd forintot nem használtak fel a kártyatulajdonosok. A bennragadt összeget a bankok 30 napon belül visszautalják a munkáltatóknak.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!