2021. augusztus 5.,
csütörtök, Krisztina napja

Béremelésre kényszerülnek a cégek a munkaerő megtartása érdekében

2017. június 8., csütörtök 23:54

A szakképzett munkaerő hiánya miatt a cégek az elmúlt években folyamatos béremelésre kényszerültek, ezért is volt túl drasztikus az idei kötelező minimálbér- és szakmunkásbérminimum-emelés – mondják a szakemberek. Szerintük ez főként a kis- és középvállalkozásokat sújtja. A Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján az is elhangzott, hogy a kormánynak inkább közvetetten kellene beavatkoznia a béremelési folyamatba, például többet kellene költenie az oktatásra.

Másfél éve hiába keres, alig talál munkatársakat a Szabó Zoltán által vezetett logisztikai cég. Hogy a dolgozóit megtartsa, a vállalat jelentős béremelést gazdálkodott ki. „Elképzelhető, hogy a béremelés a következő időszakban is napirendre fog kerülni, rendszeressé fog válni, valószínűleg évente. Az utóbbi másfél-két évben harminc százalék béremelést fordítottunk a munkaerő megtartására” – mondta a Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója.

A mintegy 380 ezer külföldön dolgozó és a közfoglalkoztatottak miatt évek óta munkaerőhiány van Magyarországon, így sok cég folyamatos béremelésre kényszerül – mondta a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva szerint ezért is túl drasztikus volt az idei kötelező 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos bérminimum-emelés.

„Nagy külföldi cégek nagyon ritkán alkalmaznak minimálbéren, afölött vannak valamivel. Minimálbért jellemzően a hazai kkv-k alkalmaznak, így ők hirtelen olyan kihívás elé állnak, amely hosszú távon akár még kedvező is lehet, hiszen a munkaerő megindul a hatékonyabb cégek felé, de egyik napról a másikra nem nagyon tudnak olyan gyorsan alkalmazkodni ehhez a helyzethez” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Bod Péter Ákos ezért tartja megvalósíthatatlannak a Jobbik béruniós követelését is. A közgazdász szerint ha nyugat-európai szintre emelnék a magyar béreket, azt a legtöbb cég nem tudná kigazdálkodni, belerokkanna a gazdaság. Bod Péter Ákos azt hangsúlyozta, hogy a magasabb fizetésekhez máshol kell beavatkozni.

„Azt nem lehet elkerülni, hogy külföldre menjenek el a mozgékony emberek. Azt kell természetesen előidézni, hogy visszajöjjenek, legyen ok, hogy visszajönnek, legyen hova visszajönni, és hozzák magukkal a tudásukat. Az írek, portugálok például elmentek, visszamentek, és a portugál gazdaság, vagy például a lengyel, elég sokat profitált ebből” – fejtette ki a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

Emellett többet kell áldozni az oktatásra, kutatásra is – hangzott el a konferencián. Az előadók abban is egyetértettek, hogy a béremelésekhez további járulékcsökkentésre lenne szükség. Az OECD országai közül ugyanis még mindig  Magyarországon az egyik legnagyobb a béreket terhelő adók aránya.