2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

A gyerekek 90 százaléka ingyen étkezhet

2015. április 11., szombat 12:40, frissítve: szombat 13:18

Szeptember elsejétől ingyenes lesz az étkezés az óvodások és iskolások többségének, kilencvenezer forintra emelik ugyanis azt a családonként egy főre jutó jövedelemszintet, amely alapján már fizetni kell az étkezésért.

Ezzel a gyerekek kilencven százalékának jár majd az ingyenes étkezés. A családügyi államtitkár szerint az intézkedéshez megvan a szükséges költségvetési forrás.

Az önkormányzatok a nagy tehertől tartanak

Az önkormányzatok viszont attól tartanak, hogy rájuk ró majd indokolatlanul nagy terhet a változtatás. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a rászoruló gyerekek eddig is ingyen vagy kedvezményesen étkezhettek, a mostani terv viszont bár jó szándékú, átgondolatlan.

„Ez a rendelet nem rászorultsági alapú, és így nem elfogadható. Ki kellene dolgozni egy olyan típusú formáját ennek a támogatásnak, amely százalékos formában, rászorultsági alapon biztosítja az ingyenes vagy adott esetben részben ingyenes étkeztetést. Úgy gondolom, hogy akkor az önkormányzatok részéről támogatni is lehet egy ilyen elképzelést, de az, hogy egyik pillanatról a másikra a rászorultsági szintet több mint kétszeresére visszük fel, elképesztő költségbe kerül. Nincs átgondolva, és az önkormányzatok terheit fogja növelni” – mondta Gémesi György.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!