2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Vargáék nagyon optimistán látják a jövőt

Hír TV

2018. június 13., szerda 19:14, frissítve: szerda 19:45

Július 20-án fogadhatja el az Országgyűlés a 2019-es költségvetést, amelyet Varga Mihály Pénzügyminiszter adott át Kövér László házelnöknek. A kabinet optimistán számol, a céltartalékot azonban 50 százalékkal megemelik. Az egészségügyre összességében 101 milliárd forinttal több jut, az egyébként is tízmilliárdos adóssággal küzdő kórházak viszont kevesebbet kapnak.

A korábbi hagyományoknak megfelelően már a nyári szünet előtt benyújtotta a kormány a következő évi költségvetést. Varga Mihály ismét pénzügyminiszterként számolhatott be a tervekről.

„Elnök úrnak most egy olyan költségvetést adhatok át 2019-re, amely 4,1 százalékos növekedéssel számol, 1,8 százalékos bruttó hazai termékarányos hiánnyal, és 2,7 százalékos inflációval” - közölte a pénzügyminiszter.

A kabinet tehát optimista, a céltartalékot ugyanakkor másfélszerezése emelik. Varga Mihály azt is megerősítette, hogy nem terveznek érdemi változtatásokat az adórendszerben, így marad a 15 százalékos SZJA is. Egy kivétel van.

„Jelenleg egy termékkörnek vizsgálja a kormány az áfacsökkentési lehetőségét, ez pedig a tej terméktanács felvetése alapján a különböző tartós tejeknek az áfakulcsa” - ismertette a tárcavezető.

A friss tej áfáját már korábban csökkentették, Lázár János kancelláriaminiszter akkor azzal indokolta, hogy a dobozos tej kimaradt, hogy az kevésbé egészséges.

A kórházakon spórol a kormány, az idei 590 milliárdnál csaknem 16 milliárddal kevesebb jut, és a kórházi személyi juttatásoknál is 5 milliárdos a csökkentés.

„Az egészségügy területén a megindult Egészséges Budapest Program, amely nem csak Budapestet jelenti, hanem az agglomeráció szakrendelőit, kórházainak a megújítását, felújítását” - ismertette Varga Mihály, aki szerint 101 milliárd forinttal több jut jövőre az egészségügyre. A köztisztviselők bérrendezéséről a pénzügyminiszter csak egyeztetéseket ígért, konkrétumot nem, elismerve, hogy szükség van a lépésre, hiszen itt 2008-ban emelkedtek utoljára a bérek.

„Elmondhatjuk azt, hogy a 2010 és 2020 közötti évtized lesz Magyarország rendszerváltozás óta eltelt 30 évének legsikeresebb esztendeje, amihez foghatót egyébként a történelemben kicsit korábbra visszamenve is nehéz lenne találni” - hangoztatta a házelnök, Kövér László.

A büdzsé most az érintett bizottságok elé kerül, ekkor lehet majd előterjeszteni a módosítási indítványokat is.

„A módosításokkal együtt is megfelel-e azoknak a kívánalmaknak a költségvetés, az elfogadás előtt, amelyekről az előbb miniszter úr is beszélt, és amennyiben igennel fog válaszolni, és semmi akadálya nem lesz a zárószavazásnak, úgy erre július 20-án pénteken fog sor kerülni, ami nagy valószínűséggel a tavaszi ülésszak utolsó napja is lesz egyben” - folytatta Kövér.

Az LMP szerint a költségvetés nem ad választ az emberek mindennapi problémáira és nem állítja meg az elvándorlást, a Jobbik a megszorítások költségvetésének nevezte a büdzsét, míg a szocialisták úgy reagáltak: Varga Mihály Futballisztán 2019. évi költségvetés tervezetét mutatta be, hiszen jövőre is több, mint 100 milliárd forint jut stadionokra.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!