2022. 09. 27. Kedd Adalbert napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 23:10

Nem esznek a magyar cégek a paksi tortából

2017. május 16., kedd 20:57

Elengedni látszik a kormány a paksi bővítésnél célként kitűzött, 40 százalékos magyar beszállítói arányt. A Paks-miniszter a múlt héten arról beszélt, hogy ehhez nem elég felkészültek az itthoni cégek. Most az atomerőművet építő Roszatom egyik leányvállalatának vezetője mondta azt egy konferencián, hogy nem lesz kivételezés a magyar vállalatokkal.

Nincs meg a hátterük a magyar vállalkozásoknak ahhoz, hogy elnyerjék az igazán értékes beszállítói munkákat az új atomerőművi blokkok építésénél – vázolta a realitást a múlt héten a Paks-miniszter.

„A rendszerváltás utáni nagyiparunk megszűnt. Bevásárlóközpontok vannak a helyén a Ganznak, a MOM-nak stb. Berendezésekből keveset tudunk beszállítani. Itt középfeszültségű kapcsolószekrényekről, armatúrákról, kisebb hőcserélőkről és egyebekről van szó, de a nagy berendezések gyártásában Magyarország az utóbbi harminc évben nem vett részt” – mondta Süli János.

A miniszter hozzátette: mivel az erőmű szállítója az orosz fél, az alvállalkozókért is neki kell felelősséget vállalnia, és nem fog a magyarokra várni, ha nem találja őket megfelelőnek.

A Roszatom leányvállalatának vezetője egy keddi konferencián megerősítette: a magyar vállalkozások nem kerülhetnek előnybe. „Az orosz szabályozás tiltja, hogy megkülönböztessük a lehetséges beszállítókat aszerint, hogy helyiek vagy nem helyiek. Csak a minőségi besorolás alapján választhatunk, és persze az adott vállalkozásnak a megfelelő licenccel és engedélyekkel is rendelkeznie kell az adott munka elvégzésére” – szögezte le Valerij Zorja, az európai atomerőmű-építési osztály cégvezetője.

A nukleáris biztonságot befolyásoló atomerőművi elemek legyártásához a gyártóknak nukleáris minősítéssel is bírniuk kell, és a munkájukat orosz fővállalkozó is ellenőrzi. „Ennek kell megfelelni. Ilyen értelemben ha valaki ugyanazt tudja, ugyanazt nyújtja, akkor önmagában csak az, hogy magyarországi vállalkozás, nem élvezhet előnyt” – mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos.

A magyar vállalkozások helyzetét az is nehezíti, hogy az építkezés kezdetekor másik két erőmű is befejeződik Európában, a hozzáértő cégek pedig versenyezni fognak az új munkáért. A kormány abban bízik, hogy a beruházásban részt vevő nagy nemzetközi cégek Magyarországra hozzák bizonyos tevékenységeiket – ezzel is javítva a hazai beszállítási arányt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!