2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Poltikai hobbista 22:40

Kedden tárgyalásokat kezd az LMP az MSZP–Párbeszéddel

Hír TV

2018. március 6., kedd 08:14, frissítve: kedd 08:52

Az április 8-i választási együttműködésről, az esetleges visszaléptetésekről tárgyal kedden az LMP az MSZP–Párbeszéd szövetséggel – értesült az ATV.hu. A zöldpárt Ungár Péter elnökségi tag vezetésével kezdi meg a tárgyalásokat. Az LMP várhatóan négy körzetről egyezkedne. Hadházy Ákos szekszárdi körzetében Harangozó Tamás visszaléptetéséről tárgyalhatnak az MSZP-vel. A másik körzet Budakeszi, ahol Szél Bernadett indul. Itt viszont adott esetben Tóth Zoltánt csak a DK léptethetné vissza. A helyzet furcsasága, hogy az LMP a DK-val nem tárgyal ugyan, viszont a szocialisták naponta egyeztetnek vele.

Az egyeztetés tényét megerősítette Reggeli járat című műsorunkban Sallai R. Benedek is. Az LMP országgyűlési képviselőjelöltje bízik abban, hogy a kormány leváltásáért a szocialisták az egyéni körzetekben visszalépnek az LMP javára.

„Az országos elnökségünk egy kisebb delegációt, négy főt küldött az MSZP-hez, hogy kezdjen tárgyalásokat. Nem tudom, hogy mi jön ki belőle, de bízom abban, hogy a tárgyalódelegációnk következetesen azt fogja képviselni, hogy ha figyelembe veszi az MSZP az eddig országosan tett ténykedését, és visszalép a jelöltjeink javára, akkor azt el tudjuk fogadni” – fogalmazott Sallai R. Benedek.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!