2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Gond van az ELTE-tanárképzősök kötelező gyakorlatával

2017. október 13., péntek 17:23, frissítve: péntek 22:51

Bár lassan a félév közepénél járunk, az ELTE pedagógusképző szakának több hallgatója is arra panaszkodik, hogy nem kapnak iskolát, ahol elvégezhetnék a kötelező gyakorlatot. A hallgatóknak elvileg a félév során 40 órát kellene tanítani, keresztfélévben viszont nem tarthatnak gyakorlatot, vagyis sokan egy évet is csúszhatnak a tanári diploma megszerzésével.

A tanárnak készülő hallgatóknak tanulmányaik során kétféle kötelező tanítási gyakorlaton kell részt venniük, először egy rövid, majd egy hosszú gyakorlaton, utóbbi során összesen 40 órát kell tanítaniuk egy általános vagy középiskolában, ezekről óratervet is készíteni kell, ami így elég jelentős időt emészt fel. A hallgatók nem választhatják meg, melyik iskolába mennek hosszú gyakorlatra, ezt a Pedagógia és Pszichológiai Kar (PPK) választja ki számukra, az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központtal közösen.

A gond az, hogy sok ELTE-s hallgató máig nem tudta meg, melyik iskolába mehet gyakorlatra. A Hír TV Online által megkérdezett hallgatók szerint az ELTE angol és történelem képzésére járó hallgatók közül 25-30 lehetett még októberben ilyen helyzetben, az egész egyetem szintjén 60 embert érinthet a probléma.

Nincs elég mentor pedagógus

Mivel a közoktatásban egyre súlyosabb a tanárhiány, a tanárok adminisztrációs terhei magasak, azt gondolhatnánk, hogy az intézmények kapva-kapnak az alkalmon, hogy egy ideig a hallgatók levegyék a terhet a vállukról. Valójában az egyetemisták gyakorlatai csak plusz terheket jelentenek a tanároknak: az összes gyakornok mellett egy ún. mentornak kell állnia, aki ellenőrzi és értékeli az órákat és óraterveket. Mentor egy speciális képzés után lehet egy tanár – sok iskolában már csak azért is nehéz gyakorlatot kapni, mert nincs elég mentor végzettségű pedagógus –, és az erre vállalkozó tanárnak az óráin kívül foglalkozni kell mentoráltjával is. A problémának tehát ilyen módon nagyon is köze lehet a tanárok leterheltségéhez vagy a tanárhiányhoz.

A nekünk nyilatkozó hallgatók szerint az is állhat a probléma hátterében, hogy az ő évfolyamukban szokatlanul nagy a tanári képzésben részt vevők száma, emiatt sokaknak nem, vagy nehezebben jut hely a gyakorlatra. Azonban, tették hozzá, erről már évekkel ezelőtt tudnia kellett az oktatásszervezésnek, hiszen a gyakorlatok a többéves képzés után indulnak csak.

A hallgatók elmondása szerint az egyetemtől azt a tájékoztatást kapták, hogy aki gyorsabban adja le a gyakorlatra való jelentkezési lapot, gyorsabban kap iskolát. „Ez nem így van” – mondta az egyik hallgató a Hír TV Online-nak. „Ismerek olyat, aki az utolsó pillanatban adta le a papírt, és már kapott iskolát, én viszont az első napokban adtam le, és még mindig várok rá” – mondta.

Hátrányba kerülnek egyes hallgatók

Az a történtek alapján nem valószínű, hogy egész félévre gyakorlóiskola nélkül maradhatnak a hallgatók: az elmúlt hetekben lassan, de biztosan kaptak értesítést a korábban kizárt diákok is. Ők azonban hátrányból indulnak a többiekhez képest, akik már viszonylag hamar elkezdhették a tanítási gyakorlatot – azt lesz idejük még decemberre lezárni és felkészülni a vizsgákra.

Másoknak azonban feleannyi idő alatt kell megtartaniuk 40 órát, emiatt jó eséllyel választaniuk kell majd, hogy abban az évben vizsgáznak vagy gyakorlatoznak (utóbbi valószínűleg a jobb választás, mivel tanítási gyakorlatot keresztfélélvekben nem lehet felvenni, így ilyen esetekben a tanári diploma megszerzése egy évet is csúszhat. Egy hallgató pedig kérdésünkre azt mondta, a vizsga és a gyakorlat talán még menne neki egyszerre, de közben dolgoznia is kéne, hogy fizetni tudja a tanulás költségeit.

A hallgatók panaszaival kapcsolatban megkerestük a PPK hallgatói önkormányzatát és az Oktatási Hivatalt is, azt kérdeztük tőlük, hallottak-e ők is ilyen problémákról, és tettek-e lépéseket az ügyben, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!