2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Zsolt véletlenül sem akart összefutni semmiféle magyarral”

Hír TV

2018. március 12., hétfő 07:32, frissítve: hétfő 17:47

Egy állami megrendeléseket sorra nyerő hoteltulajdonos fizette Semjén Zsolt külföldi luxusvadászatait – írja a Magyar Nemzet. Farkas József, aki 360 millió forint uniós támogatást kapott szállodájára, mind az öt útjára elkísérte a miniszterelnök-helyettest. Bár a kormánypárti politikusok azzal védik a miniszterelnök-helyettest, hogy családlátogatásra utazott Svédországba – Semjén Zsolt vadászatain egyszer sem vettek részt rokonai.

„A belföldi turizmusnak a fellendülése mindenkinek a javára válik” – hangsúlyozta egy noszvaji szállodaavatón a miniszterelnök-helyettes. Miközben Semjén Zsolt szóban azt ösztönözte, hogy a magyar családok ne külföldre menjenek pihenni, titokban már szerveződött első svédországi luxusvadászata.

„Mi leküldtük a programot neki, és Zsolt egyből azt mondta, semmiféle fegyverbehozatal, semmi, ő inkább ott a miénket használja, mert semmiféle nyomát nem akarják ennek az útnak” – ezt a vadászat egyik szervezője nyilatkozta a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek.

Kiderült az is, hogy szó sem volt családi programról. A vadászatokon Semjén Zsolt családtagjai nem vettek részt. Ott volt viszont Farkas József, aki a miniszterelnök-helyettes által felavatott noszvaji szállodában is érdekelt. A birtokunkba került dokumentumok igazolják, hogy az összesen öt alkalommal megtartott, alkalmanként 4-5 millió forintba kerülő vadászatok számláit is Farkas József utalta át a szervezőknek. Az extra igények miatt lett ilyen drága a svédországi vadászat – erősítette meg a szervező.

„Például egy egész hotelt ki kellett bérelni ahhoz, hogy senki más, senki ne legyen ott. Kijelentette a Zsolt, hogy ő véletlenül sem akar összefutni semmiféle magyarral, tehát senkivel. Gyakorlatilag ezek pluszköltségek. A másik az, hogy ő olyan állatokat lőtt, ami nem mezei állat, hanem például rénszarvas, ami extra költség. Volt egy éves kertvadászat, utána a havas fennsíkon helikopterrel repültünk egy óra hosszát, ami 25 ezer koronába került csak” – így a szervező.

A költségeket álló Farkas József maga is részt vett a svédországi vadászatokon. Az üzletember érdekeltségei a második Orbán-kormány beiktatását követően futottak fel, és több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek. Egyik cége, a Száz Magyar Falu nevű kiadó botrányba is keveredett, amikor egy 20 éves amerikai mezőgazdasági tankönyvet másolt le és próbált meg vadonatúj magyar könyvként felhasználni egy programban 31 millió forintért. A skandináv vadászatokról a Magyar Nemzet megkérdezte Farkas Józsefet, de az üzletember megszakította a telefonhívást, mondván, hogy nem tudja, miről kérdezi az újságíró. A vadászatok résztvevői rendszeresen beszéltek üzleti ügyekről.

„Épületek, új építkezések, szükségem van erre az épületre, nem tudná ez… a te körzetedhez tartozik, a te izéd alá, nézz már utána, ja, megcsinálom, megkapjátok, szóval ilyen jellegű. EU-s támogatások, ilyen jellegű dolgok” – mondta egy vadászatszervező kérdésünkre.

Semjén Zsolt svédországi útjainak harmadik állandó szereplője Vajai László volt, aki 2010 és 2013 között a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati, vadászati főosztályát vezette. Vajai a 90-es években az MSZP–SZDSZ-kormányok alatt is az agrártárca vadászati főembere volt.

Sajtópletyka?

Noha fotók és videófelvétel is bizonyítja, sajtópletykának minősítette Semjén Zsolt svédországi luxusvadászatát Tuzson Bence. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárnak láthatóan nem esett jól, hogy riporterünk erről érdeklődött. További kérdésekkel a kereszténydemokrata miniszterelnök-helyetteshez irányította stábunkat.

– Sajtópletykákra általában nem nagyon szoktunk reagálni, és most se tennék így. Köztudott Semjén Zsoltról egyébként, hogy a rokonai kint élnek Svédországban, tehát ő rendszeresen jár ki, és emellett a vadászat még a hobbija is, ezzel kapcsolatban egyébként a további kérdéseivel Semjén Zsoltot kell megkeresni.
– Ezeken a fotókon…
– Szerintem azt, hogy milyen képeken, hol és kivel fényképezkedett, ezt tőle kell megkérdezni.

A Jobbik feljelentést tesz

Vesztegetés gyanújával feljelentést tesz és vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Semjén Zsolt ellen a Jobbik. Szilágyi György hangsúlyozta: a vadászatokat finanszírozó Farkas József érdekeltségei 2012 és 2017 között csaknem 600 millió forint uniós támogatást nyertek. Ha a luxusutakat tőle ajándékba kapta Semjén Zsolt, akkor azokat fel kellett volna tüntetnie a vagyonnyilatkozatában. Bővebben >>>

Öt alkalom, ha csak ajándékként számoljuk, ezt fel kellett volna tüntetni a vagyonnyilatkozatában, nem tette, éppen ezért a mai nappal Semjén Zsolttal szemben vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezünk. Ezt a tájékoztató után le is fogom adni, hogy minél gyorsabban foglalkozzanak vele. Az ügy másik vetülete, hogy lehet büntetőjogi vetülete is, fönnállhat a vesztegetés tényállása – ismertette a politikus. 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!