2024. 07. 24. Szerda Kinga, Kincső napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Vona belengette a lemondását

2016. április 29., péntek 15:28, frissítve: szombat 07:48

Sarokba szorította a radikális alelnökeit Vona Gábor azzal, hogy lényegében ultimátumot adott. A pártelnök polgármestereket látna szívesen e posztokon: Janiczak Dávidot, Fülöp Eriket és Toroczkai Lászlót. Utóbbi már jelezte, hogy mégis indulni fog a tisztújító kongresszuson.

„Hogy focihasonlattal éljek, szükség van a csapaton belül bizonyos cseréket végrehajtani, ettől még mindenki a csapat tagja marad, de más poszton fog játszani” – fogalmazott Vona Gábor. Péntek reggel jelentette be a Jobbik elnöke, kikkel indulna csatába  a 2018-as választáson. Kitartott korábbi döntése mellett: hat alelnökéből hármat polgármesterre cserélne. Úgy indokolt:  kormányváltásra készülnek, a sikeres kormányzáshoz pedig nyertes emberekre van szüksége. Egyben ultimátumot is adott, amely szerint nem akar minden áron pártvezető lenni.

„Nem helyes az, hogy egy ilyen kritikus szituációban, egy ilyen nehéz ránk váró két évben ne egy irányba húzzon a csapat. Bízom a kongresszus bölcsességében. Ahogy mondtam, lehetnek más alelnökjelöltek is, ezt nyilvánvalóan akkor fogjuk megtudni, ha a kongresszust kiírják, és látjuk, hogy kik a hivatalos elnökjelöltek. Akárhogy is döntsön a kongresszus, el fogom fogadni, és a belőle fakadó konzekvenciákat le fogom vonni” – jelentette ki a pártelnök.

A Jobbik elnöke Novák Elődtől, Apáti Istvántól és Szávay Istvántól válna meg, helyükre ültetné az ózdi Janiczak Dávidot és a tiszavasvári Fülöp Eriket. Ásotthalom polgármestere,  Toroczkai László is igent mondott a jelölésre, pedig egy hete még azt írta Facebook-oldalán, nem akarja polgármesteri állását parlamenti ellenzéki gombnyomogatásra cserélni.

„A Jobbik belső fórumain kell hogy lefolytassuk azokat a vitákat, melyeknek természetesen helyük van a kormányzati felelősségünk tudatában, a győzelemre készülve” – nyilatkozta a héten Novák Előd. A három nemkívánatos alelnök közül ő adott kitérő választ arra, hogy  indul-e az alelnöki posztért.

Szávay István meghajolt a párt első emberének akarata előtt. „Vona Gábor ezzel a döntésével egyszemélyi felelősséget vállal a Jobbik 2018-as választási győzelméért, én nem kívánom vállalni annak a felelősségét, hogy ezt a célt veszélyeztetem” – közölte Szávay István.

Hozzá hasonlóan Apáti István sem indul újra az alelnöki posztért, mert azzal szerinte  jóvátehetetlen károkat okozna a pártnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmaz, hogy a mozgalom egységének a fenntartása fontosabb, mint a személyes ambíciói, és nem akar a Jobbik sírásója lenni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!