2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Vizsgálják a Rogán elleni vesztegetési gyanút

2016. július 6., szerda 09:01, frissítve: szerda 09:04

Elutasította az ügyészség a Portik Tamás ellen „hamis tanúzás” miatt tett feljelentést, a Rogán Antal elleni vesztegetési gyanút viszont vizsgálják – írja a Népszabadság.

Az ügyészségen – mint sok más ügyben – ezúttal is Tényi István tett feljelentést, a Rogán Antal és Juhász Péter közötti személyiségi jogi per után. Ennek során a tanúként kihallgatott Portik Tamás azt vallotta, hogy tízmillió forintnyi eurót adott át Rogánnak egy belvárosi ingatlanügylettel összefüggésben.

A Központi Nyomozó Főügyészség „vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának” gyanújával feljelentéskiegészítést rendelt el. A Portik ellen tett, hamis tanúzással kapcsolatos feljelentést pedig elutasították.

„Egy magánszemély feljelentése alapján a KNYF 2016. június 23-án vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt feljelentéskiegészítést rendelt el, melynek határideje 2016. július 8. napján jár le. A határidő egy alkalommal, legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható. A nyomozás elrendelésének kérdésében ezt követően születhet döntés” – fogalmazott a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Simon Richárd.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!