2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Verhető a Fidesz Békéscsabán

Hír TV

2018. március 29., csütörtök 14:30, frissítve: csütörtök 17:58

Erőviszonyok tekintetében a baloldali ellenzék elé került a Jobbik Békéscsabán, és a párt jelöltje, Kocziha Tünde győzheti le a fideszes jelöltet – derült ki a Közös Ország Mozgalom felméréséből. A Jobbik jelöltje 47,5-52,5 arányban maradna alul Herczeg Tamással szemben, ha egyedül szállna ringbe a választáson. A DK-s Nagy Huszein Tibor vagy az LMP-s Kovács Katalin Ildikó még inkább lemaradna a fideszes jelölttől egy ilyen párharcban.

Kiderült, a listás szavazatok várható megoszlása elsősorban amiatt változott 2014-hez képest, hogy idén az MSZP és a Párbeszéd közös, az Együtt és a DK viszont külön listával indul, míg 2014-ben ez a négy párt, plusz a Magyar Liberális Párt, ötpárti közös listán indult Összefogás néven. 2018-ban listáik együttes szavazataránya sem jut a 2014-es közös lista szavazatarányához, míg a Fidesz–KDNP, a Jobbik és az LMP hajszálnyi erősödött 2014-hez képest a Békéscsabát és kilenc környező települést magába foglaló választókerületben.

A válaszadók 40 százaléka leváltaná a mostani kormányt, és csak 30 százalék jelentette ki, hogy elégedett az Orbán-kabinet munkájával – a megkérdezettek 30 százaléka nem akart vagy nem tudott állást foglalni a kérdésben.

Viszonylag könnyen nyerhető lenne a kerület

Az elemzés felidézi: Békéscsaba 2014-ben az országos átlaghoz nagyon közeli választási eredményt hozott: a Fidesz listás eredménye 2 százalékkal maradt el az országos átlagtól, a főbb ellenzéki pártok szavazói és a nem szavazók pedig kicsit többen voltak Békéscsabán, mint másutt az országban. Egyéniben a Fideszes Vantara Gyula 41 százalékkal nyert, miközben a baloldali összefogás jelöltje 27, a Jobbiké közel 21, az LMP-s pedig 6 százaléknyi szavazatot szerzett. Ez alapján ez a kerület nagyjából az ellenzék által legkönnyebben nyerhető 30. és 40. kerület között lehet a 106-ból.

Kutatásunk mindenekelőtt megerősítette azt, a hódmezővásárhelyi polgármester-választás meglepő eredményei által és korábbi országos választások tanulságai által is táplált gyanút, hogy a Fidesz–KDNP jelentős előnye az utóbbi időszak közvélemény-kutatásaiban részben annak tudható be, hogy a kormánypárt támogatói másoknál nagyobb arányban válaszolnak őszintén a közvélemény-kutatók kérdéseire – írták a kutatók, akik szerint a jelenlegi szavazási szándékok tekintetében is eltúlozzák a Fidesz–KDNP, és alulbecslik az ellenzék támogatottságát.

Az adatfelvétel március 23. és március 26. között zajlott le, 1000 véletlen mintavétellel kiválasztott megkérdezett telefonos megkérdezésével. A terepmunkát a Közös Ország Mozgalom megbízásából a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. végezte. A részletes elemzést ide kattintva találja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!