2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Üres, gazzal benőtt épületek uniós pénzből

2017. április 30., vasárnap 13:27, frissítve: vasárnap 13:33

Egymást érik az uniós milliókból készülő beruházások Kisteleken, munka azonban nincs. Célpont című műsorunk csak gyommal benőtt telephelyet talált a Csongrád megyei településen.

A kisteleki ipari telepen a legtöbb üzemcsarnok már hároméves, a tizennégy épület mindegyike uniós pénzből készült. A helyiek szerint rajtuk nem segítettek a beépített uniós milliók.

„Ilyenekre nagyon sok elmegy, nem nagyon értek vele egyet, az biztos. És sokak szemét szúrja ez. Jogosan” – véli egy helyi lakos.

„Egyáltalán minek épültek mondjuk az épületek, ha üresen áll? Pénzt felvették, tartják, ameddig tartják, el nem adható. Most megvárják, amíg letelik az idő, aztán utána eladják?” – mondta a Hír TV-nek egy másik helyi lakó.

Telephelyfejlesztésre hatvanmilliót az Eurotrenton Zrt. nyert. Ezenkívül 2013-ban további 420 millió forint uniós támogatást kaptak arra, hogy robotokat készítsenek.

„Én személyesen is nagy támogatója vagyok a transzparens és átlátható gazdálkodásnak, főleg hogyha közpénzekről van szó. Mindenben, valóban mindenben állok rendelkezésére, és válaszolok minden kérdésre. Remélhetőleg elég kimerítő módon”” – mondta az Eurotrenton Zrt. illetékes munkatársa, azonban később a cég képviselője csak írásban akart válaszolni.

– Pedig nagyon egyszerű kérdéseink lettek volna, tehát, hogy a…

– Tényleg? Meg nekem és…

– Például, hogy milyen munka folyik itt, merthogy hát, ahogy látjuk, benövi a gaz lassan az épületet…

– Ajajj, az nagy probléma valóban.

– Ugye?

– Talán a kertészeket kell majd megkérdezni, hogy miért nem végzik el a munkájukat, ha már az ember fizet nekik…

Az ügyvezető levélben végül annyit írt: telephelyen hozták létre az összeszerelő egységet és tárolásra is használják az épületet. A település polgármestere szerint örülni kell, hogy uniós pénz került a településre.

„Azt, amit most idézőjelben felráz a politika meg a média, hogy ezek fantomberuházások, meg ilyen… Kérem szépen, továbbra is azt mondom, ezek itt vannak, ezek megépültek ezekből a pénzekből” – jelentette ki Nagy Sándor, Kistelek polgármestere.

A Transparency International szakértője viszont úgy látja: szabálytalanul használhatták fel az uniós pénzeket.

„Attól, hogy felépül egy építmény és utána ott áll üresen, az nem a szabályos megvalósítása egy ilyen projektnek. Nyilván az Európai Unió nem azért ad pénzt, hogy üres létesítmények álljanak ott” – mondta a Transparency International közpénzügyi programok vezetője, Nagy Gabriella.

A település határában egy torzó is éktelenkedik. Úgy volt, hogy ez itt egy gyógyszálló lesz fürdővel, végül a tulajdonos elszállt, a beruházás pedig nem fejeződött be. Az unió ötszázmillió forintot adott a projektre.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!